CímlapsztorikÉrdekes világ

Génmódosított szörnyeket ereszt a világra az USA: mind veszélyben lehetünk?

Az Oxitec biotechnológiai cégnek sikerült megalkotnia nagy tömegben génmódosított, a fajhoz tartozó szörnyeket, most pedig kieresztik őket a világba, a tudós társadalom egyik fele őrjöng a felháborodástól és beláthatatlan következményekre hívták fel a figyelmet!

Az Oxitec biotechnológiai cégnek sikerült megalkotnia nagy tömegben génmódosított, a fajhoz tartozó szúnyogot, pontosabban kizárólag hímeket (vért szívni csak a nőstény szúnyogok szoktak).

Az USA Környezetvédelmi Hivatala pedig engedélyt adott arra, hogy 2 milliárd ilyen módosított hím szúnyogot engedjenek szabadon Florida és Kalifornia területén.

Hirdetés

A cég szerint a rovarok semmilyen formában nem jelentenek veszélyt az emberekre.

A génmódosításuk lényege, hogy az utódaik terméketlenek lesznek, vagyis már képtelenek lesznek a szaporodásra.

Ezzel a módszerrel már próbálkoztak korábban is a cég és a hivatal együttműködésében, de akkor lényegesen kevesebb egyedet engedtek szabadon.

A mostani projekt azonban sokkal nagyobb sikerrel kecsegtet, vegyszerek, vagy a többi rovar károsítása nélkül.

Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy ez durva beavatkozás a természetbe, és sajnos elképzelésünk sincsen arról, milyen hatással lehetnek a módosított rovarok az ökoszisztémákra.

Az elgondolás jó, de jónak tűnt a harlekin katica behozatala esetében is, mégsem hozta a tőle elvárt eredményeket, ellenben veszélybe sodorta az őshonos fajokat.

Mégis, a biodiverzitás szempontjából elsőre ez tűnik a járhatóbb megoldásnak, persze a későbbi hatásokkal egyelőre számolni sem tudnak a szakemberek…

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!