Tudomány

Gigantikus aszteroida érkezik jövő héten, kiadta a figyelmeztetést a NASA

Potenciális veszélyforrás a Földre, ráadásul jövő héten érhet ide – állítják.

Egy újonnan felfedezett, potenciálisan veszélyes aszteroida fogja megközelíteni a Földet jövő héten

– számolt be róla a Live Science.

Hirdetés

A 2022 RM4 meglehetősen nagy, 330-740 méter széles, de szerencsére biztonságos távolságban jár majd.

Az objektum november 1-én 2,3 millió kilométerre fog elszáguldani.

Csillagászati szempontból ez nem számít jelentős távolságnak.

Ez perszse nagyon soknak tűik, de csillagászati értelemben meglehetősne közelinek számít.

Ráadásul ahogyan az lenni szokott, most is felmerülhet az, hogy időközben módosulhat a pályája valaminek a hatására úgy, hogy az még kedvezőtlenebbül hasson az esetleges közelségre, és növelje a becsapódás esélyét, noha erre tényleg minimális a lehetőség.

A NASA azokat a nagyobb méretű objektumokat sorolja ebbe a kategóriába, amelyek mozgásuk során 7,5 millió kilométernél képesek közelebb kerülni.

Az érintett égitesteket a kutatók alaposabban monitorozzák, hogy pontosítani tudják a pályájukra vonatkozó számításokat.

A NASA jelenleg mintegy 28 ezer aszteroidát követ nyomon.

Belátható időn belül egyik kisbolygó sem veszélyezteti a Földet, de ez nem jelenti azt, hogy nem érdemes felkészülni a védekezésre.

Hirdetés

Főleg hogy a NASA el is kezdett különféle stratégiákat kidogozni egy esetleges világkatasztrófa elhárítására.

A DART misszió keretében nemrégiben egy aszteroida pályáját próbálták módosítani azzal, hogy belevezettek egy szondát.

A misszió sikeresnek tűnt, mivel valóban sikerült “kitéríteni” az eredeti pályájából.

Ez pedig azt jelenti, hogy akár élesben is működhet majd a dolog, amikor a Föld valóban szembenéz valami hasonlóval.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.