Címlapsztorik

Gulyás bejelentette: veszélyes, ha egy stadionban két hely kihagyásával minden harmadik széken ülnek

Nem fogják tesztelni a budapesti Szuperkupa-döntőn részt vevő szurkolókat és a meghívott egészségügyi dolgozókat sem.

Ti egyetértetek ezzel?

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken számos témáról beszélt a Kormányinfón, köztük a budapesti Európai Szuperkupáról is, amelyet a Puskás Arénában rendeznek majd meg nézők előtt szeptember 24-én.

Hirdetés

Korábban már beszámoltunk róla, hogy a 67 ezer fő befogadására alkalmas stadionban 20 ezer fociszurkoló lehet majd jelen, köztük 6 ezer külföldi drukker, és az Országos Mentőszolgálat 500 dolgozója, akik ingyen kapták a jegyet.

Gulyás Gergelyt a Szuperkupa-döntő kapcsán arról kérdezték, hogy a jelenlegi járványügyi helyzetben, amikor naponta több száz új fertőzöttet regisztráltak, nem veszélyes-e megtartani a meccset nézők előtt.

“Nem tartom veszélyesnek a járvány szempontjából, ha egy stadionban két hely kihagyásával minden harmadik helyen ülnek”

-válaszolta a miniszter.

Arra a kérdésre, hogy tesztelik-e majd a szurkolókat és a mentősöket, azt mondta, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) ezt nem írja elő, de folyamatosan egyeztetnek. Hozzátette, hogy

a kormány nem tervezi, hogy teszteli az egészségügyi dolgozókat.

Gulyás szerint ez az Országos Mentőszolgálat hatásköre, nekik kell dönteni erről.

Ti egyetértetek ezzel?

A vírus terjedése szempontjából egyesek szerint mindenkinek egy kalap alá kellene esnie…

Hirdetés

Mások viszont azzal érvelnek, hogy nem lehet szinte az egész országot újra ugyanúgy bezárni, leállítani, mint márciusban.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!