Egészségünk

Halálos GMO: amit a műhúsokról, zöldségekről, rákkeltő kukoricáról és a Monsantoról nem mondanak el…

A világkorporációk összeesküdtek az egészség ellen. A napot is lehazudták az égről, miközben a GMO takarmánnyal etetett állatok mind elpusztultak a kísérletek során. daganatoktól burjánzó egerek, elrákosodott sertések… elhallgatott tanulmányok és a Monsanto által leuralt média.

A GMO-ról már a kezdetek kezdete óta sejteni lehetett, hogy komoly veszélyt jelenthet az egészségre, mivel képes megváltoztatni az emberi DNS-t.

Ezt a tény nemrégiben valóban sikerült kimutatniuk egy független tanulmányban, amit végre nem az élelmiszeripart leuraló Monsanto készíttetett és rendelt meg a közvélemény megtévesztése érdekében.

Hirdetés

Daganatoktól burjánzó állatok, melyeket GMO-val etettek

Korábban ugyanis számtalan esetben vásároltak meg orvosokat és szakembereket annak érdekében, hogy azt bizonyíthassák be: ezek a termékek egészségesek és veszélytelenek.

Aztán sorra hulltak ki a csontvázak abból a bizonyos szekrényből.

Egy néhány évvel ezelőtt egereken végzett kísérlet sokkoló eredményekkel zárult. A GMO kukoricával és takarmánnyal etetett állatokon rövid időn belül hatalmas tumorok, daganatok nőttek, szerveik pedig áttétesek lettek.

Egy másik hasonló kísérletben sertéseket etettek GMO takarmánnyal.

Az állatok beleiben szintén hatalmas tumorok alakultak ki, méghozzá tucatszámra.

GMO által megbetegített generáció

Sokak szerint az elmúlt évtizedekben, különösen a kétezres évek óta születettek szervezete sokkal gyengébb és kevésbé ellenálló egyes betegségekkel szemben Amerikában, de a világ más pontjain, és ez részben a GMO termékek terjedésének köszönhető.

Drámaian megnőtt a bélrákkal küzdő felnőttek aránya.

Már nem csak 50 felett, még csak nem is 40 felett, hanem fiatal felnőtt korban, sok 30 év körüli betegnél jelentkezik a halálos bélrák, mely a második leggyakoribb tumorfajtává vált.

Emellett az allergiások, különösen az ételallergiások száma is nőtt, ezt a kórképet szintén kapcsolatba hozták az utóbbi időben a GMO fogyasztással.

Hirdetés

Végig hazudtak a világnak?

Már a kétezres évek előtt is komoly hiányosságok derültek ki a GMo termékek egészségre gyakorolt ellenőrzésével kapcsolatban.

A Monsanto azonban a profit érdekében ezzel nem foglalkozott, sőt…

Meg is lett az eredménye annak, hogy minden biztonsági és egészségügyi ellenőrzést felgyorsítottak, felrúgtak vagy kihagytak a génpiszkált zöldségek és gyümölcsök körül.

Azóta rendre születnek az autista, Down-kóros, vagy épp agykárosodott, végtag nélküli gyerekek.

Egy igazi “torzszülött” és megbetegített társadalom, generáció lett az eredménye, ahol a rák népbetegség, az allergia pedig lassan egy alapállapot, mellyel meg kell tanulni együtt élni…

A média persze hallgat róla…

A Monsanto keze ugyanis mindenhol ott van, és korlátlan hatalmuk van a média felett, melynek jelentős része a Monsantoval kapcsolatos együttműködésből van.

Amíg az ördögi kör összezár, és míg nem hajlandók kimondani az igazságot, rengeteg ember fog még meghalni, megbetegedni a GMO apokalipszis miatt.

A világkorporációk pedig még összeesküdtek az egészség ellen: idővel készen lerohanni az egész világpiacot.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.