Érdekes világ

Haldoklik a Balaton: a szakemberek “elkenik” az igazságot, mások pedig katasztrófára figyelmeztetnek

Miközben a Balaton évről-évre egyre jobban kiszárad, a vízminőség is drámaian romlik, köszönhetően bizonyos folyamatoknak.

A Balatoni Limnológiai Intézet (BLI) sajtóközleményben tiltakozott a fokozódó balatoni nádasirtás ellen, kiemelve annak beláthatatlan, negatív következményeit a tóra nézve.

A nádas irtása komoly problémát okoz az amúgy is egyre inkább haldokló tó és annak élővilága számára.

Hirdetés

Arról van ugyanis szó, hogy idővel a Balaton el fog tűnni, akár teljesen.

Ráadásul ehhez nem kell túl sokat várni, már korábban is írtuk róla, hogy a Balaton egyre kevesebb vízzel rendelkezik, és akár 10 éven belül nem marad belőle semmi, csak egy üres és száraz tómeder, vagy egy mocsaras vidék…

Visszatérve a nádasok szerepéhez:

A Balaton szervesen illeszkedik tágabb környezetébe, a nádasoknak köszönhetően szinte egybefolyik a szárazfölddel, maga a part menti nádas rendkívül fontos, önálló ökoszisztéma.

Éppen ezért járhat katasztrofális hatással a nádas irtás, ami jelenleg is nagymértékben zajlik.

Egyedi élőhely, a tavi és a szárazföldi élővilág találkozópontja, egyfajta kapocsként szolgál a két, teljesen eltérő környezet között.

Ez egy sokoldalú élőhely, amit ha eltüntetnek, végleg megbomlik a Balaton körüli tápláléklánc.

Ha ezt nem fogjuk fel időben, akkor mire észbe kapunk, késő lesz…

Ha ma egy tóban kiirtjuk a nádas felét, utána le kell ülni és jó 10-20 évig várni, hogy fel lehessen mérni a következményeket – majd egy halpusztulás vagy algavirágzás kapcsán elmondhatjuk, ez a nádasirtás miatt történt.

Hirdetés

Tudományos megalapozottsággal egyelőre annyit mondhatunk, hogy a balatoni nádasok már most túl vannak irtva, területük elmarad az optimálistól.

A további pusztítás pedig beláthatatlan következményekkel jár a déli part elöntésétől a halpusztuláson, algaburjánzáson keresztül a vízminőség olyan fokú romlásáig, ami már a tó turisztikai vonzerejének drasztikus csökkenéséhez vezethet.

Tovább tetézi a bajt, hogy a még meglévő nádasok közül keveset lehet jó minőségűnek nevezni, és azok is szigetszerűen helyezkednek el, nincs köztük lehetőség átjárásra.

Igen elterjedt a babásodás jelensége, amikor a nyílt víz felé megbomlik a nádas egysége, ritkás foltokra (babákra) szakadozik, ezzel pedig elveszíti ökológiai értékét – sajnos a balatoni nádas többségét ma már ez jellemzi.

Nem csak az északi parton lett kisebb a náddal borított terület, a déli parti Szántódon is megritkult a nádas.

Ha ez így zajlik tovább, akkor a Balaton sorsa megpecsételődött, és a magyar tengerként hívott helyet maximum a gyermekeink élvezhetik, de az unokáink már nem…

Tényleg ezt szeretnénk?

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!