CímlapsztorikÉrdekes világ

Hamarosan eljövünk értetek és lerohanjuk a Földet: idegen civilizáció üzent az emberiségnek?

Ha ez valós és tényleg megtörténik, akkor komoly bajban az emberiség…

Az állítólagos üzenet egyfajta figyelmeztetés is, melyet a források szerint a Roswellnél 1947-ben lezuhant csészealj romjai között megtalált földönkívüli túlélő tanúvallomása alapján írtak le.

A dokumentumot és magát a vallomást később titkosították, mert egy nyílt hadüzenetként értelmezhető egy idegen világból.

Hirdetés

Konkrét bizonyítékok ugyan nincsenek rá, csak néhány katonai és kormányzati forrás állításai, ezért érdemes fenntartásokkal kezelni, de valódi, érdemes elgondolkodni a hallottakon, és az állítólagos idegen üzenetén.

“Hamarosan eljövünk értetek és lerohanjuk a Földet.

Több millió évetek volt arra, hogy sikerrel teljesítsétek a megmérettetést, amit a kozmikus záróvizsgának hívunk.

Ezen elbuktatok, romboljátok és felélitek az egész Földet.

Ezért szükség van a civilizációtok újbóli elpusztítására, ahogyan azt már a múltban mi többször megtettük veletek.

Nem fogtok kihalni, de több milliárd ember fog elpusztulni, rövid idő alatt.

Rengetegszer hoztunk vészt rátok, legutóbb az Özönvíz söpört el mindent, és egy új kezdet reményében ismét egy maroknyit közületek élni és létezni hagytunk, szabadon.

Most is így lesz, készüljetek fel, mert évtizedeitek vannak csak hátra.

Ha igaz volt amit a lény állított, akkor könnyen lehet, hogy az emberiség ideje már valóban végleg lejárt…?

Hirdetés
Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!