CímlapsztorikÉrdekes világTudomány

Így csinálják ki a bolygót az ördögi nagyvállalatok: a Nestlé vizet szipolyoz ki, komplett régiókat “kiszárítva” ezzel

Ökológiai katasztrófa újratöltve…

Bűnös nagyvállalatok

Sokan nem tudják, hogy egyes nagy világcégek miféle “áldásos” tevékenységet végeznek, és hogy a környezetvédő “imidzs” mögötti aljas és igazi arcuk hogyan is néz ki.

A környezetvédelemmel előszeretettel pózoló nagyvállalatok rendkívüli mértékben felelőssé tehetők azokért az állapotokért, melyek ma a Földön uralkodnak.

Hirdetés

A gerinces élőlények közel 70-80%-a a kihalás szélén van.

A levegő nagymértékben szennyezett, a talajunk mérgező, a vizeink szintén szennyezettek, már ahol még van víz…

A Nestlé nevű nagyvállalat ugyanis egy ideje azon “iparkodik”, hogy az utolsó cseppet is kifacsarja a Földből.

Komplett régiókat tesznek tönkre

Afrikában olyan területekről szívnak el vizet, ahol az embereknek több órát kell gyalogolniuk a vízért…

A természet állapotának pusztulásáért jelentős részben felelősek…

MINDEN CSEPPJÉT magánkézbe akarják terelni, hogy mesterségesen túlárazzák. Ehhez különféle eszközöket vetnek be. cégeket kebeleznek be, kisebb gyártókat tesznek tönkre.

Sok más helyről szerte a világban rengeteg vizet szív ki a természetből, ezzel megakadályozva a körforgást, ellehetetlenítve az itteni élővilág regenerálódását.

1 liter palackozott ásványvíz polcra kerüléséhez összesen 3 liter vizet és 8,6 liter olajat használnak fel.

Micsoda pazarlás ez!

Hirdetés

Elképzelhetjük, mekkora felárral dolgoznak, ha még ezután profitot is tudnak termelni – márpedig tudnak. Ráadásul ugyanannyit fizetnek a vízért mint a kaliforniai polgárok.

Hamis “pózok” a világ előtt

Azt gondolná az ember, hogy a Monsantonál talán nincs is gyűlöltebb cég a világon, de a Nestlé sokak szerint vetekedik vele.

Ehhez pedig jórészt hozzájárult az üzletpolitikája, valamint az az arrogancia, ami egyes vezetőit jellemezte, és a természet kiszipolyozásának gátlástalan mivolta, melyet még próbáltak letagadni is.

Azonban előbb vagy utóbb, de mindne tuprisság a felszínre kerül.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!