CímlapsztorikEgészségünk

Így okoz a cigi füstszűrője tüdőrákot – a sárgás elszíneződés csak egy “fejlesztés”, hogy azt hidd, működik!

Egy friss kutatás meglepő eredménnyel zárult. Végig hazudtak nekünk a nagy dohánygyárak?

Egyike volt a dohányipar által hazug módon kreált mítoszoknak

A füstszűrő az 1950-es években jelent meg először, és a dohányipar úgy mutatta be, mint a cigaretta biztonságossá tételének egy formáját, azáltal, hogy elnyeli a tüdőrákért felelős kátrány egy részét.

Most már azonban tudjuk, hogy ez csupán egyike a dohányipar által kreált mítoszoknak, amelyek a jobb értékesítési mutatókat szolgálják.

Hirdetés

Az egész egy nagy átverés volt, és ezt bár régóta lehetett sejteni, úgy a kétezres éveket követően is, de most tudományos megerősítést is nyert a dolog.

A füstszűrős átverés tüdőrákot okoz

A füstszűrő sárgás elszíneződése is állítólag csupán egy fejlesztés, amely megerősíti a dohányosokat abban, hogy a szűrő működik, miközben nem a kátrány felhalmozódása, hanem a pH-változás okozza a jelenséget.

“A füstszűrőt azért teszik a cigarettákra, hogy spóroljanak a dohányon és megtévesszék az embereket. Ezek semmit nem szűrnek”

– mondta korábban a New York Timesnak Robert Proctor, a Stanford Egyetem munkatársa, aki a dohányipar történetét kutatja.

Hiszed vagy sem, de ma már bizonyítékok sugallják, hogy a füstszűrők a tüdőrák fokozottabb kockázatához járulhatnak hozzá azáltal, hogy erőteljesebb szívásra késztetik a dohányzókat, aminek nyomán a cigarettafüstben lévő rákkeltő anyagok mélyebbre bejutnak a tüdőszövetben.

Bizonyítottan öl mégis eladható

Ez elképesztő felelőtlenség, sőt, profithajhász felfogás és módszer a dohányipar részéről.

Azonban sokan nem csodálkoznak ezen az egészen.

Hiszen a dohányipar gyakorlatilag a létrejötte óta mindig is abból élt, hogy emberéleteket tett tönkre, és küldött halálba a termékeivel.

Talán a fegyvereken, a gyógyszereken és a drogokon kívül nem tudunk még egy olyan legális terméket mondani, mely bizonyítottan öl, mégis eladható.

Hirdetés
Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kövess minket Facebookon!

Ezzel egyúttal támogatod oldalunkat is.