CímlapsztorikÉrdekes világTudomány

Ijesztő jóslattal állt elő Bill Gates a koronavírussal kapcsolatban – ha igaza lesz… VIDEÓ

Rendkívül aggasztó előrejelzéseket tett közzé a CNN-nek nyilatkozva.

Ha igaza van, akkor az emberiség előtt áll még a neheze a járványnak, és még finoman is fogalmaztunk.

Bill Gates ismét megszólalt, és olyat üzent meg a közvélemény és a világ számára, ami igencsak borús fellegeket fest fel a jövőre nézve.

Hirdetés

A járványnak ugyanis szerinte olyannyira nincs még vége, hogy minimum az elkövetkező 4-6 hónap lesz a világjárvány legrosszabb időszaka.

A Bill Gates alapítványa által támogatott IHME szervezet előrejelzése 200 ezer többlethalálozást vetít előre.

Amennyiben azonban betartjuk a járványügyi előírásokat, például a maszkviselésre és távolságtartásra vonatkozóan, akkor ezeknek a halálozásoknak a jelentős része elkerülhető

– tette hozzá.

Bill Gates bevallotta, hogy arra számított, hogy az Egyesült Államok hatásosabban veszi fel a harcot a koronavírus ellen.

Ugyanakkor sokkal halálosabb is lehetne, mint amilyen jelenleg, vagyis nem a legrosszabb forgatókönyv következett be

– idézte a CNN a szavait.

„Az azonban meglepett engem is, hogy az Egyesült Államokban és az egész világon a globális járvány gazdasági hatásai sokkal nagyobbak voltak, mint azt 5 évvel előrejeleztem.”

Mindemellett a világ egyik leggazdagabb emberének várakozásai szerint 2021 nyarán térhetünk vissza a normális életünkhöz, egy-két kivételtől eltekintve.

Hirdetés

Az újrafertőzés veszélye azonban egészen 2022 elejéig fennállhat – magyarázta.

Lényegében tehát 2022-ig biztosan velünk marad ez a kórság…

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!