Misztikum

Illuminátusok, szabadkőművesek Magyarországon: történelmi bizonyítékok

Végig félrevezették a nemzetet: nekik tetsző mederben tartották a magyarság történelmét?

Kevesen tudják, de hazánkban is jelen voltak különféle titkos társaságok, nem csak szabadkőművesek, hanem illuminátusok is.

Ezek között nagy átfedés volt közös jellemzőjük pedig az intrika és a nemzetellenes folyamatok elindítsa és végig vitele volt.

Hirdetés

Sok különféle elmélet kering még arról is, hogy ezek a titkos csoportok egy világuralmi rend alapjainak lefektetésében segédkeztek a világ országaiban.

A végső cél: egy új világhatalmi kormányzásra alkalmas erőt létrehozni, mely idővel a nemzetek feletti jogköröket veszi át.

A korszak politikai történetével, mozgalmaival foglalkozó irodalom utal arra, vagy pontosabban határozottan állítja azt, hogy a magyar szabadkőművesek tekintélyes csoportja az illuminátusok közé tartozott.

A szabadkőművesek többsége és az ismert illuminátusok jozefinisták voltak, segítették II. József felvilágosult reformjait kidolgozni és megvalósítani.

Ilyen volt például Gottfried van Swieten báró és Joseph von Sonnenfels báró a császár közvetlen környezetéből.

Van Swieten a rend betiltása után Bajorországból menekülni kényszerülő illuminátus értelmiségieket szívesen fogadta, s mint a tanulmányi és udvari könyvvizsgáló bizottság elnöke például Deling Jánost a pécsi, Kreil Antalt(szabadkőműves főmester) a pesti egyetem tanárává nevezte ki.

A nagy hatalmú bizottságban Sonnenfels volt a cenzúraügy előadója, akinek magyar vonatkozásokban a szintén illuminátus Pászthory Sándor segédkezett.

A hazai illuminátusok közé a bajor menekülteken kívül a magyar nemesség és főnemesség legkiválóbb tagjai közül tartoztak néhányan; ők vagy európai útjaikon, vagy a Born Ignác lovag[46] vezette bécsi „Igaz Egyetértéshez” illuminátus vezetésű szabadkőműves páholyon keresztül léphettek be.

A következő személyekről tudott dolog, hogy illuminátusok voltak: Pálffy Károly gróf (szabadkőműves nagymester), Bánffy György gróf (szabadkőműves nagymester), Podmaniczky József báró (szabadkőműves főmester), Forgách Miklós gróf főispán, Balogh Péter kúriai bíró, Berzeviczy Gergely közgazdasági író, evangélikus egyházkerületi felügyelő.

Hirdetés

Kazinczy Ferenc szabadkőműves társának, Aranka Györgynek írt levelében lelkesedett az illuminátusokért, bár saját maga nem volt a rend tagja:

„Hallottál-é valamit az Illuminatusok felől?

Ezek az emberek Bécsben is dolgoznak, még pedig nagyon.

Az ő tzélok a’mennyire sejdíthetem, (mert hogy én soha nem vétettem fel közzéjek, arról esküszöm néked a Mindenható Építő Mester előtt!) volt evertere superstitionem, opprimere Tyrannismum, benefacere. [a babona felszámolása, a zsarnokság összeroppantása, jócselekedetek] – Nem ez é az élet leg-édesebb boldogsága?”

II. József Bajorországra is ki akarta terjeszteni uralmát, s ezt a szabadkőművesség és az illuminátus rend segítségével próbálta elérni. Mivel ezek nem tudták támogatni elképzeléseit, számára értéküket elvesztették, és bajorországi betiltásuk után ő is korlátozta tevékenységüket.

II. József halála után Martinovics Ignác, mint az új uralkodó, II. Lipót titkos ügynöke, több jelentést is írt az illuminátusok tevékenységéről.

Életrajzírója, Mályusz Elemér szerint ezek java része kitaláció, írójuk saját személyének fontosságát akarta fokozni velük.

Berzeviczy Gergely hagyatékában fennmaradt egy illuminátus szellemiségű szervezet szabályzata (Norma Unionis [Norma Unió]), de ez sohasem jött létre, tervezet maradt.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!