Egészségünk

Ilyen gyönyörű ma is Szent-Györgyi Albert özvegye: rengeteg C-vitamin a titka?

Közel 80, mégis alig néz ki 50-nek. Sokak szerint nem véletlenül ennyire fiatalos, és Szent-Györgyi özvegyeként ismeri a “fiatalság titkát”.

Nem véletlen, ugyanis azt már maga Szent-Györgyi Albert is sejtette és több ízben taglalta, hogy a C-vitaminnak óriási szerepe van nem csak az egészségünk megőrzésében, hanem az öregedési folyamatok lassításában is.

Vagyis lényegében lassítani tudja az öregedést,és erre számos tudományos bizonyíték és tanulmány áll ma rendelkezésre.

Hirdetés

Dr. James E. Enstrom végzett az UCLA-n, azt vizsgálta, hogy milyen kapcsolat van a hosszú élet, az életkilátá­sok és a C vitamin szedése között. (1)

Dr. Enstrom tíz éven át figyelt 11 348 embert, akik C vitamint szedtek.

Az eredmények bámulatosak voltak:

Az eredmények azt mutatták, hogy a magas dózist szedők csoportjában 40 százalékkal alacsonyabb volt a halálozási ráta, a halál okát nem tekintve, mint az alacsony dózist fogyasztók esetében.

Ezenkívül a magas dózist szedők között 45 százalékkal alacsonyabb volt a szívvel kapcsolatos megbetegedések aránya, mint a kevesebb mennyiséget szedők körében.

Éppen ez lehet Szent-Györgyi Albert özvegyének is a titka?

Marcia Szent-Györgyi nagyon is tudja ezt: ezért is szed belőle naponta mások számára talán hatalmasnak tűnő mennyiséget.

Ez is hozzájárul ahhoz, hogy közel a 80-hoz is éveket letagadhatna a korából.

Sőt, ő maga több interjúban is elmondta azt, hogy a fiatalság egyik fő titka valóban a c-vitamin lehet.

Hirdetés

A mai napig szedi a C-vitamint, méghozzá nem is kis mennyiségben: naponta 4000 mg-ot fogyaszt el belőle egészségének megőrzése érdekében.

Éppen úgy, ahogyan azt Szent-Györgyi Albert is tette.

Ő 93 éves koráig napi rendszerességgel, vagyis télen-nyáron 1000 mg C-vitamint fogyasztott, betegség idején pedig 8-9000 milligrammra növelte az adagot.

A mai napig az egyik legfontosabb vitamin, és nagy büszkeséggel tölti el a magyarságot, hogy ezt a remek és nagy felfedezést adhattuk a világnak.

Szentgyörgyi Albert ugyanis a C-vitaminnal a legnagyobb, valamennyi betegség megelőzésére hivatott természetes anyagot találta meg.

Felfedezése a mai napig meghatározza az orvostudomány alapjait és a betegségek megelőzését.

Nem túlzás azt állítani, hogy milliók életét menthette meg a felfedezés azóta is, és ez a szám nőttön nő.

(1) https://www.nytimes.com/1992/05/08/us/big-government-study-links-vitamin-c-to-heart-benefits.html

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!