CímlapsztorikMisztikum

Isteni csoda történt, Ferenc pápát hívták bizonyítani a vérző ostyák jelzik a Jézus jelenlétét?

Óriási fordulatot hozhat egy ügy, melyhez a Vatikán legmagasabb méltóságát rendelték ki.

Ferenc pápa Isten nyomában?

Ferenc pápa komoly vizsgálatot rendel el egy olyan esemény kapcsán, melyről azt beszélik, hogy isteni csodáról lehet szó.

Hirdetés

Az eset egy templomban történt, és jelenleg a tudósok sem találnak rá egyértelmű magyarázatot.

Belső berkekben világszenzációról beszélnek, mások óvatosságra intenek.

Tény, hogy ilyen csodára nem volt példa hosszú idő óta, sőt, a Vatikán a Fatimai jelenést könyvelte el hivatalosan “csodaként”.

Mike Willesee nem akármit mutatott be “Krisztus vére” címen futó dokumentumfilmjében.

Az egyik templomban valami olyan történt, ami felér egy csodával, és bár folytak vizsgálatok, tudományos magyarázatok nem születtek, mivel lehetetlen volt bármi ésszerűvel magyarázni, noha a jelenség megtörtént, bizonyítható módon.

Argentínába egy pap jelentett a csodáról, amivel kapcsolatban eleinte sokan kétkedtek.

Az ostya a szertartás alatt ugyanis váratlanul hússá és vérré változott.

Mindez rengeteg hívő és a pap szeme láttára.

Ferenc pápa volt akkoriban Buenos Aires – a város ahol történt – legfőbb katolikus vezetője.

Hirdetés

Amikor tudomást szerzett maga a pápa is a dologról, azonnal tudományos vizsgálatokat rendelt el.

Egy ausztrál riporter és újságíró is visszaemlékezett az esetre, és 2019-ben bekövetkezett halála előtt nagyon érdekes dolgokat mondott.

“A ostya hússá és vérré változott” – fejtegette, ami utalt Jézus áldozatára, a testére és vérére, melyet az emberiség bűneiért feláldozott.

Az ostyák szerinte kizárt, hogy bármi más anyagot tartalmaztak volna, ezt tudományosan kimutatták, miután ellepték a helyszínt a tudósok.

Víz és liszt – mégis az egyik hússá és vérré vált.

1996 augusztus 18-án Alejandro Pezet atya éppen befejezte a szentmisét a Santa Maria y Caballito Almagro plébániatemplomban, amikor egy nő jelentette, hogy egy átváltoztatott ostyadarabot meggyaláztak egy gyertyatartón a templom hátuljában.

Mivel nem lehetett elfogyasztani az ostyát, az atya beletette egy vízzel teli edénybe és a tabernákulumban (a szentségtartó szekrényben) helyezte el.

A rákövetkező hétfőn amikor az atya kinyitotta a tabernákulumot és azt vette észre, hogy az ostya véres anyaggá változott át.

A csodát jelentették Jorge Bergoglio bíborosnak (a későbbi Ferenc pápának), aki vizsgálatot rendelt el a csoda ügyében, miután a véres ostya csodálatos módon még évekig ép maradt.

A Miłujcie się! magazin ezt írja: „1999 október 5-én a bíboros képviselőinek jelenlétében egy tudós, Dr Ricardo Castañón Gómez mintát vett a véres darbkából és elküldte New Yorkba vizsgálatra.”

A tudósok egyike Dr Frederic Zugiba volt, a jólismert szívspecialista és törvényszéki orvosszakértő.

Meghatározása szerint a vizsgált anyag valódi emberi hús és vér volt, amely emberi DNS-t tartalmazott.

Nyilatkozata szerint „az elemzett anyag a szívizom része, amely a bal kamra falában található, a billentyűkhöz közel. Ez az izom felelős a szív összehúzódásaiért.

Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a bal kamra billentyűje a test minden szervéhez eljuttatja a vért.

A szívizom gyulladásos állapotban van és sok fehérvérsejtet tartalmaz. Ez azt mutatja, hogy a mintavételkor a szív élt.

Meggyőződésem szerint a szív élt, mivel a fehérvérsejtek elpusztulnak, ha élő szervezeten kívülre kerülnek. É

lő testre van szükségük, ami fenntartsa őket. Így a jelenlétük azt mutatja, hogy ez a szív élt a mintavételkor.

Sőt, mi több, ezek a fehérvérsejtek benyomódtak a szövetbe, ami azt mutatja, hogy a szív komoly stressznek volt kitéve, mintha a tulajdonosát nagyon megverték volna a mellkasa tájékán.”

Sokak szerint ez egyértelműen Krisztusra utal.

Isten jelenlétének nyomait hagyta tehát bizonyítékul Argentínában?

Az egyház noha azóta sem ismerte el hivatalosan csodaként az esetet, máig nincs rá magyarázat…

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!