CímlapsztorikÉrdekes világ

Joe Biden bizarr dolgot mondott egy fiatal lánynak – videó

A felvételt azóta majdnem 3 millióan látták már.

Na, erre senki sem számított, az emberek és a köz vélemény sem tudja hová tenni a dolgot.

Ti mit gondoltok miért mondhatta és mi állhatott mögötte?

Hirdetés

Az Egyesült Államok elnöke az infláció csökkenéséről és a gyógyszerköltségek mérséklésére irányuló terveiről beszélt az Irvine Valley College-ben, miután azonban végzett, furcsa mondat hagyta el a száját.

Biden megállt egy fiatal lány mellett.

Ezután a vállára tette a kezét, majd eleresztett egy kéretlen tanácsot.

„Most egy nagyon fontos dolgot mondok, amit a lányaimnak és az unokáimnak is elmondtam: 30 éves korodig semmi komoly pasi!”

“Oké”

– mondta a lány, majd kínosan elnevette magát a megjegyzésen.

“Ezt észben fogom tartani” – tette hozzá.

Íme a felvétel:

Biden egyébként nem először sütötte ezt el.

Hirdetés

Márciusban az elnök hasonló „tanácsot” adott egy philadelphiai általános iskolában egy csoport lánynak – hasonlóan kínos pillanatokat okozva ezzel.

A furcsa kijelentést Kalen D’Almeida riporter örökítette meg, és tette közzé a Twitteren, ahol azóta több mint 2,8 millióan látták.

D’Almeida elmondta:

A titkosszolgálat tagjai megpróbálták megakadályozni őt a videó elkészítésében.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!