CímlapsztorikEgészségünkTudomány

Tényleg rákot okozhatnak a gyorsételek – riasztó tanulmány jelent meg

Durván borítják emberi szervezet hormonháztartását a gyorsételek, és ez még csak a jéghegy csúcsa…

Egy új tanulmány igencsak sokkoló megállapításokat tett:

A nagyvárosi rohanó életmód mellett egyre kevesebben főznek vagy sütnek maguknak otthon, a gyorsételek elterjedésével pedig súlyos egészségi kockázatoknak vannak kitéve az emberek.

Hirdetés

Durván károsítja az endokrin rendszert

Végső soron pedig akár a rák melegágyai lehetnek, különösen ha rendszeresen fogyasztanak ilyet az emberek.

A George Washington Egyetem kutatói rájöttek, hogy a gyorskaják többségében jelen vannak az úgynevezett ftalátok, melyeket a vegyiparban lágyító szerként hasznosítanak a különféle műanyagfajták rugalmasságának megőrzése érdekeben

– írta a Gizmodo magazin.

Az emberi szervezetre ugyanakkor káros hatást fejtenek ki, ugyanis endokrin károsító vegyi anyagnak (EDC) számítanak, ami azt jelenti, hogy felborítják a természetes hormontermelést, és megzavarják a szervezet rendeltetésszerű működését.

Korábbi kutatások során kimutatták, hogy azoknál a gyerekeknél, akik magasabb EDC-koncentrációnak voltak kitéve, nagyobb eséllyel alakult ki asztma vagy kóros elhízás, felnőtt korukra pedig impotenciával és terméketlenséggel küszködtek.

És ez még csak a jéghegy csúcsa, mert a flatátokat a rákos megbetegedésekkel is összekapcsolta már több tanulmány.

A tudósok 64 darab, hamburgerből, sült krumpliból, csirkefalatokból, burritóból, valamint pizzából vett minták alapján megállapították, hogy 81 százalékuk tartalmazta a DnBP nevű ftalátot, míg 89 százalékukban egyértelműen jelen voltak a nem ftalátokhoz köthető lágyító szerek is.

Főként az elkészítés során használt gumikesztyűk a felelősek a ftalátszennyezésért, ezért legjobb megoldás az lenne a problémára, ha a jövőben egyrészt szabályoznák a feldolgozási módszereket, másrészt az emberek kevesebbet ennének gyorsételekből, amelyek magas szénhidráttartalmuk miatt sem éppen előnyösek.

A világ elrákosodik, itt az ideje tenni valamit

Sokak szerint nagyin aggasztó az a tendencia, ami mosta világban látható.

Hirdetés

A rák szinte járványként terjed, és lassan civilizációs népbetegséggé válik.

A fenti tanulmányt támasztja alá az a tény is, miszerint a fejlődő országokban és az ősi törzseknél NINCS rák, vagy alig ismerik.

Ezt a folyamatot meg kell állítani, különben a rák “megeszi” az elkövetkező generációkat.

Ugyanis egyre fiatalabbaknál jelentkeznek olyan időskori daganatos megbetegedések, mint a bélrák…

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partner oldalunkat, ezzel is támogatva az oldal további működését

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.