CímlapsztorikÉrdekes világ

Jön a kötelező oltás, sorra vezetik be minden európai országban: mi is sorra kerülhetünk!

Sorra intézik az országok

A bécsi parlament december 6-án tárgyalja azt a törvényjavaslatot, amely szerint 2022 februárjától mindenkinek kötelező felvennie a koronavírus elleni oltást, aki bejelentett lakóhellyel rendelkezik Ausztriában, a CNN honlapja pedig hangzatos című cikkben számol be arról, hogy arról, hogy a példa nyomán egyre több országban vetődhet fel a kötelező oltás előírásának az ötlete.

Az amerikai hírtelevízió rendkívüli lépésként aposztrofálja a döntést, ami némiképp érthető, hiszen kötelező oltást olyan autoriter rezsim sem rendelt el, amilyen például Kína, amelynek délkeleti nagyvárosából, Vuhanból a koronavírus-járvány világhódító útra indult.

Hirdetés

A kötelező oltás felé az első lépést egyébként több európai ország is megtette azzal, hogy a moziktól az éttermeken át a koncerthelyszínekig oltási igazolvány bemutatásától tette függővé a belépést a közösségi terekbe, de oltási igazolvány kell ahhoz is, hogy valaki tömegközlekedési eszközökön utazhasson vagy – mint Olaszországban – hogy egyáltalán dolgozhasson.

Hasonlóról döntött Franciaország, Németország és Olaszország is, és van is kedvező hatása, azóta ugyanis, hogy hatályba lépett az intézkedés, Olaszországban például

TÖMEGÉVEL ROHANNAK BEOLTATNI MAGUKAT A FIATALOK, CSAK RÁ KELLETT JÖNNIÜK, OLTÁSI IGAZOLVÁNY KELL AHHOZ, HOGY BELEVETHESSÉK MAGUKAT AZ ÉJSZAKAI ÉLETBE

– magyarázta a CNN-nek Roberto Burioni, a milánói San Raffaele Egyetem virológus professzora.

Ausztria egyébként még azelőtt döntött a kötelező oltásról, hogy koronavírus új szupermutánsának kikiáltott omikron-variánsa elkezdett volna terjedni a világon.

Valószínűleg ez adta az utolsó lökést Németország leendő kancellárjának, Olaf Scholznak – szivárogtatta ki a Reuters – ahhoz, hogy kedden egy Angela Merkellel tartott zártkörű találkozón kijelentse, támogatja, hogy Németországban mindenkinek kötelezővé tegyék a koronavírus elleni oltást.

Mi magyarok is sorra kerülünk?

Előbb vagy utóbb, de biztosan.

Noha Orbán kijelentette már többször is, hogy a magyarok dacosak és nem szeretik a kötelező jellegű dolgokat, ezért nem valószínű hogy itthon is az lesz, de a helyzet változhat.

Jól látjuk azt is, hogy a jelen helyzetben sok más dolog korábban teljesen elképzelhetetlen volt.

Hirdetés

Ráadásul egyre több magyar szakértő is azt javasolja, hogy a kormány tegye kötelezővé az oltást.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld közösségi oldalunkat, ezzel is támogatva az oldal további működését

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.