Érdekes világTudomány

Jön az Amazonas összeomlása: még a mi életünkben bekövetkezhet – állítják a természetvédők

A tudósok és szakemberek csoportja azt mondja, hogy az élővilágunk helyzete kritikus.

Az emberi tevékenység a természet több mint 80%-át sodorta a kihalás szélére…

A klímakatasztrófával is összefügg ez az egész, ugyanis azt találták, hogy részben ezt is mi idéztük elő, és lehet vitázni arról, hogy mennyire természetes folyamat a felmelegedés, az fekete-fehér tény, hogy a folyamatokon az emberiség tömegszennyezése jelentősen gyorsított.

Hirdetés

20-30 év múlva már Magyarországon is egzotikus gyümölcsöket vethetünk a kertben, kihalnak a fecskék és megszokottak lesznek a trópusi betegségek.

De az időjárás változásánál lesznek sokkal ijesztőbb dolgok is, olyan katasztrófák, amit tehetetlenül kell majd végignéznünk.

Ilyen többek között az Amazonas élővilágának összeomlása.

A helyet a Föld tüdejének is hívják, mivel ma itt található az egyik utolsó és talán még egyetlen nagyrészt érintetlen összefüggő esőerdő.

A környezetvédők szerint nagyon nagy a baj.

15 éven belül ugyanis összeomlik majd a nagy korallzátony ökoszisztémája, 50 éven belül pedig követi az Amazonas, ami olyan katasztrofális csapást jelent a biodiverzitásra, melyet a bolygó ugyan kiheverhet, mi azonban valószínűleg már nem.

A tanulmány vezetője John Dearing professzor, a Southamptoni Egyetem munkatársa és csapata hosszas elemzések után tették csak meg kijelentéseiket, melyeket a Nature Cummonications folyóiratban publikáltak.

A kutatók több kisebb és nagyobb ökoszisztémát is vizsgáltak, melyekből azt a következtetést vonták le, amit fent olvashattunk.

Tény, hogy a nagyobb rendszerek összeomlása lassabb pusztán a méreteik miatt is, de ez csak addig igaz, amíg el nem érik a fordulópontot.

Hirdetés

Ha ez megtörténik, az események jelentősen felgyorsulnak, és az összeomlás nagyon gyorsan bekövetkezik.

A kutatás összesen 42 ökoszisztémát vizsgált.

4 szárazföldit, 13 édesvízi és 25 tengeri rendszert. És éppen ez az, ami miatt sokan támadják az eredményeket. Más kutatók nem azzal nem értenek egyet, hogy az összeomlás bekövetkezhet, csupán az időpontját vitatják.

Ezt pedig arra alapozzák, hogy a kutatás zömmel a vízi rendszerek vizsgálatán alapszik, ebből pedig nehéz lenne hosszú távú következtetéseket levonni egy olyan hatalmas és bonyolult rendszer esetében, mint amilyen az Amazonas.

Eszerint kritikus állapotban van a Földünk és annak élővilága, amely ponttól aligha van még hátrébb…

Már nem lehet visszalépni.

Cselekedni kell, alapjaiban kell megváltoztatni az életünket.

Különben nem lesz majd több fa a Földön, és tiszta víz sem, melyet ihatunk.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!