CímlapsztorikMisztikum

Károly király mint földönkívüli gróf: az emberiség az ő irányításuk alatt áll?

Döbbenetes és már-már hajmeresztő elmélet született Károly király valódi kilétéről…?

Egyre több olyan konteó lát napvilágot Károly királlyal kapcsolatban, mint annak idején II. Erzsébet nyomán.

Reptilián elit épült be az emberi társadalomba?

II. Erzsébetet gyakran támadták a konteós körökben azzal, hogy valójában nem is ember, hanem egy úgynevezett reptilián faj képviselője, emberi alakban.

Hirdetés

A reptilián elmélet hívei szerint ugyanis a világ vezető pozícióit már rég átvették az emberiségtől az emberi alakot felvett földönkívüliek.

Ezek a hüllőszerű lények ugyanis az állításuk szerint telepatikus úton, valamiféle modern hipnózis segítségével képesek elhitetni az emberi aggyal azt, hogy egy embert látnak.

Időnként azonban a kamerákat nem képesek teljes mértékben átverni, ezekből születnek aztán a kétes eredetű, erősen kamuszagú, de azért érdekes kis videók, melyeken a konteó hívei szerint egy-egy pillanatra fellebben a fátyol ezekről a földönkívüliekről.

Károly király mint földönkívüli uralkodó?

Léteznek újabba olyan konteók, miszerint Károly királysága egy földönkívüli királyság végső beteljesülése lehet a bolygón.

Az igen hajmeresztő, fantáziától sem mentes elmélet szerint Károly maga is egy reptilián, emberi alakban.

Bár a királyi családnak ma már nincs formálisan akkora hatalma mint régen, egyesek szerint a háttérből továbbra is ez a család és más, földönkívüli vérvonalhoz kapcsolható dinasztia irányít,, mint a Rockefeller, vagy Rothshcild családok.

A világelit érdekes módon mind fura emberekből áll, ezért is gondolják sokan, hogy ezek az emberek nem is teljesen valódi emberek.

Elég megemlíteni például a facebook alapítóját, Mark Zuckerberget, akinek nemrég egy fotóján észrevette valaki, hogy a polcán egy barbecue szószt tart.

Sokan tették fel a kérdést: “Normális emberi miért tart egy ilyen a polcán…”?

Hirdetés

Ez persze inkább a viccesebb része a dolgoknak, de tény hogy sokan gondolják úgy, hogy nem emberi irányítás alatt áll az egész emberi társadalom.

A világ feletti végső uralom a cél?

Ha valóban igaz lenne a konteó, akkor azt kellene feltételeznünk, hogy egy vagy több nem földi faj állomásozik a Földön, és egy lassú, csöndes, erőszakmentes hatalomátvétel, irányítás zajlik.

A cél a világ feletti uralom, de nem feltétlen szándékolt céljuk az emberi faj nyíltan rabigába hajtása.

Sokkal inkább irányítani, manipulálni akarják a társadalmat, miközben szép lassan elkezdik terraformálni a bolygót.

Egyesek szerint ez a terraformálás nem más, mint a globális felmelegedés, és ahogy számunkra egyre élhetetlenebbé válik a bolygó, úgy érzik ők egyre jobban magukat itt a Földön.

Ez persze csak egy elmélet, melyet mint a mai napig nem tudtak bizonyítani, és sokkal inkább az lehet a magyarázat rá, hogy az emberek egy része már-már földöntúli, földönkívüli dolgokkal próbálja megmagyarázni az elit és a szegények, az átlagember közötti felfoghatatlan szakadékot…

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.