Tudomány

Katasztrófa fenyegeti a Földet: a tudósok torkuk szakadtából ordítanak, jön a vég

Az utolsó utáni pillanat eljött, elindult a civilizáció széthullása és a Földi tápláléklánc megbomlása.

Tarthatatlan, már nincs is visszaút…?

Az ENSZ Környezetvédelmi Programjának (UNEP) elemzése szerint, ha az országok jelenlegi klímavállalásain nem sikerül állítani, a bolygó az évszázad végére 2,7 Celsius-fokkal fog melegedni, ami komoly katasztrófákhoz vezethet.

A jelenlegi vállalások eredményei köszönőviszonyban sincsenek a 1,5 Celsius-fokos plafonnal, amit a párizsi klímaegyezményben fektettek le a világ vezetői.

Hirdetés

A jelenlegi vállalások 2030-ra mindössze 7,5 százalékkal csökkentenék a károsanyag-kibocsátást, a 1,5 Celsius-fokos plafonhoz azonban ennél sokkal több, 55 százalékos csökkenésre van szükség.

A 2 Celsius-fokos melegedéshez – ami még kezelhető, de már így is radikális változásokat okozna – is kevés a 7,5 százalék: 30 százalékot ehhez is el kellene érni.

Nagy a baj, krízishelyzetben a globális időjárás

Sokak szerint már akkora a baj, hogy a globális éghajlat folyamatos változása és szélsőségessé válása elkerülhetetlen.

A Golf-áramlat le fog állni, extrém hőhullámok, majd hihetetlen hideg telek várhatnak Európára és a világ számos részére.

Emberek tízmilliói fognak az egész folyamatnak áldozatul esni, természeti katasztrófák sorozata várható.

És akkor még az extrém időjárás által ellehetetlenített mezőgazdaságról, majd az ennek nyomában járó globális élelmiszerhiányról és éhínségről még nem is tettünk említést.

Igaza lesz Sara Menker kutatónak, aki korábban ezt a globális éhezést megjósolta, itt írtunk róla bővebben.

Felbomlóban a tápláléklánc, minden borulhat

Az időjárás az emberi pusztítás együttes hatása pedig a földi élővilágot is megöli.

A gerinces fajok több mint 80%-a a kihalás szélén van, a Csendes-óceán háromnegyede kihalt, a világóceánok nagy része kiürült és elsavasodott.

Hirdetés

hatalmas halálzónák alakultak ki a tengereken, ahol egyszerűen “megfulladnak és megfőnek” az élőlények.

Az óceánok alját egybefüggő szőnyeg borítja az elhullott lények teteméből…

A Föld globális tápláléklánca tehát olyan szinten megbomlott, hogy elkerülhetetlen lesz a teljes összeomlás, mert itt minden mindennel összefügg.

Az állatok egyszerűen éhen halnak majd, a nővényi és állati élet ellehetetlenül és visszaszorul a bolygónkon.

Ebből a tömeges kihalási hullámból pedig az ember sem maradhat ki…

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!