Az ukránok mindezt nem is hagyják annyiban. Nem akármit lengettek be. Oleg Nyikolenko külügyi szóvivő szerint Magyarország „szándékosan rombolja a
Döbbenetes technológiai áttörés: elérhető távolságba kerülhetnek a távoli galaxisok és csillagrendszerek? Jöhet a kozmosz végső meghódítása Ezt pedig egy megdöbbentő
Egy férfi videóban bizonyította be, hogy pusztán hanghullámokkal képesek lehettek az egyiptomiak megépíteni a piramisokat. A videóját több millióan látták
Megtalálhatták az Amazonas elveszett civilizációját? A Brazil Nemzeti Könyvtárban található egy 512-es kéziratnak nevezett szöveg, amely egy rég elveszett ősi
Lássuk, hányan tudják, hogy mi ez?! Megdöbbentő és fontos egészségügyi hatásai vannak! Igazi ínyencség, intenzív ízvilág. Magas a C és
"Ütnek, vernek, rúgnak, harapnak bennünket, minden eszközt felhasználnak, hogy belekényszerítsenek minket a háborúba" -jelentette ki. Szerinte "Nevetséges a helyzet." "Úgy
Galambos Lajos kórházba került, azonban súlyos állapota ellenére alaposan megosztotta az internet népét. "Majd a börtönben megszűnnek egy idő után
A rendőrök a helyszínen elfogták a késsel támadó lányt. Debrecenben a Sinai Miklós utcában verekedett össze két diáklány szerdán 15
"Annyira fejlettek, hogy legalább félmilliárd évvel előttünk járnak, de valószínűleg még ennél is többel." Lear szerint legalább 70 különböző idegen









