Már nagyobb, mint maga az Antarktisz. Pedig decemberben szinte teljesen el kellene tűnnie. Minden eddiginél nagyobbra, 18 millió négyzetkilométerre növekedett
A fémoszlop felületére több koordinátát is felkarcoltak, amelyek a világ különböző pontjaira mutatnak. Továbbra sem tudni, kik és miért állítanak
Mindent az alig 3 nap múlva "bekövetkező" fordulópontról… Több ízben is beszámoltunk már arról, hogy az elmúlt hetekben az egyik
Könnyen lehet, hogy egy katasztrofális eseményláncolat kezdete lehet. A Chilei Egyetem kutatói több mint 30 ezer földrengést észleltek az Antarktisznál
Egy egészen elképesztő, már-már szürreális szóbeszéd, pletyka, vagy információ - nevezzük akárhogy - jelent meg a napokban. Az ismeretlen forrásból
A lélek nem azonnal távozik a földi világból. Ez az út nagyon bonyolult, és attól függ, hogy egy ember élte
"25-26. a rokonlátogatások időszaka, mióta eszemet tudom, és most erről le kell mondanunk" - nyilatkozta. A Nagykarácsonyt szeretjük, mert össze
Elmondásuk szerint a jelenkor eseményei végső próbái az emberi fajnak. "A kozmikus záróvizsgán csak úgy mehettek át, ha teljesen új
Ákos azóta nem mer óvodába menni, az RTL híradója is beszámolt az esetről. Szappannal moshatták ki egy ötéves, hallássérült, beilleszkedési










