Megdöbbentő felfedezés tehet pontot a halál utáni élet kérdésére. Tényleg létezhet valami odaát? Egyre nagyobb a valószínűsége, hogy igen. Sőt,
Hamarosan aranyárban lehet? csaknem 200 százalékos áremelés tapasztalható, a drágulásnak ráadásul még korántsem látható a vége. Ukrajna legnagyobb sóbányájának leállása
Tudósok teljesen új, megdöbbentő elmélettel álltak elő. Szerint már kapcsolatba léphettünk a földönkívüli technológiák nyomaival és bizonyítékaink is vannak! Olyan
Amerika arra kérte a magyarokat, észak felől támadják meg Szerbiát, hogy meggyengítsék erőinket. Orbán visszautasította – mondta Vucic. Aleksandar Vucic
Egyetértetek Kövér Lászlóval? Mondott még más cifra dolgokat is. Kövér László szerint az európai jövőért folytatott küzdelemben a legélesebb fegyver
Már csak egy-két hétre való gázolaj maradhatott a magyarországi biztonsági gázolajtartalékban, miután október elején újabb jelentős mennyiséget értékesíthetett belőle a
Totál kiakadt… Ki mit gondol erről? Mészárosné Vas Márta azért háborodott fel, mert szerinte a gyerekeket biodíszletként használták politikai célokra
A Székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola 55 tanára írta alá azt a közleményt, ami szembe megy Orbánnak és
Ez tovább eszkalálhatja a folyamatokat. Mindössze hetekre vagyunk a harmadik világháború kirobbanásától? De facto NATO tag Ukrajna már de facto










