Küszöbön áll az összeomlás. „Emberek halnak meg, akiket egyébként megmenthettünk volna”– erről beszélt Svéd Tamás, a Magyar Orvosi Kamara (MOK)
Novák Katalin kárpátaljai gyerekek és szüleik állampolgárságát vonta vissza. Egyesek szerint ez még csak a kezdet…? Újabb kárpátaljai személyek magyar
Orbán Viktor nyílt üzenetet tett közzé Brüsszel számára, egyúttal a magyarokhoz is szólt, ezzel mindenkinek tisztában kell lennie! Lázadást jelentett
Megdöbbentő felvételek egyszerre mutatják a reményt és az elkeseredettséget. "Az országunk a kásoztól fuldoklik" - mondja ez menekülő orosz. A
"…a következő lépés valószínűleg egy teljes körű invázió lesz" - áll a Brit UFO-kutató Szövetség jelentéseiben. Megdöbbentő megfigyelésről kapott hírt
David azóta is a találkozása hatása alatt van, a világ pedig arról vitázik, hogy mi is látható a felvételen. A
Olyat mondott, amit azelőtt még egyetlen tagország vezetője sem eddig soha. Belengette annak a lehetőségét, hogyha az EU nem adja
Több olyan tulajdonsággal rendelkezik, ami miatt még Amerika is potenciális Végítélet fegyverként kezeli. 2018-ban jelentették be először, kontinens rombolónak is
Százezrek hagyják ott az országot, tömegével vonultak az utcára az emberek. A nyugati világ szerint Putyin vesztésre áll Bár már










