Igen érdekes dolgokat mondott, de valahol megvan benne a logika? Ki mit gondol? Ennyire kimérten "játszadoztak" a lakossággal…? Már tesztelést
Na most fog igazán kongani a magyarok pénztárcája. Megfizethetetlen lesz bárhová beülni! Mint arról korábban az valamennyi médium beszámolt, jelentős
Kijelentették: a maszkviselési kötelezettséggel a tömegközlekedési eszközökön a járványügyi hatóságok túl messzire mentek. Kimondták: hatósági túlkapás volt a kötelező maszkviselés?
Egész pontosan ezt írta: „A magyarok nem a bántalmazó hajlamú szomszédra dühösek, hanem az idősebb testvérre, aki elfordult tőlük, aki
A NASA ezzel aláírja az emberiség halálos ítéletét…? A NASA által vezetett nemzetközi tudósokból álló csapat most ismét azt tervezi,
Ferenc pápa előzetes nyilatkozataiból nem az derül ki, hogy túlságosan lelkes, amiért találkoznia kellett Orbán Viktorral annak idején az Eucharisztikus
Állítása szerint 2022. június 2-án pontosan 2 óra 22 perckor egy rejtélyes fekete gömb fog becsapódni a Holdba. Egy időutazó
Nagyon súlyos kritikával illette "szövetségeseit". Valakiknek (és most nem Zelenszkijre gondolunk) egyáltalán nem is érdeke, hogy ez a háború hamar
Az egykori világbajnok bokszoló a Válasz Online-nak adott interjút. „Magyarország Európa része, általunk is osztott demokratikus értékekkel. Ukrajna, noha nem










