Szerinte ez lehet az emberiség egyik legnagyobb elkövetett hibája. Nagy port kavart az a nyilatkozat, amit az AstraZeneca védőoltásán dolgozó
A kormányok mindent bevetettek, hogy valamilyen kívánt irányba tereljék az emberek döntéseit, ám a koronavírus-járvány miatt. Tulajdonképpen megtették a végső
Több más gyógyszercéggel együtt terrorizmus finanszírozásával vádolják a Pfizert az Egyesült Államokban. Az ügy még 2020-ban kezdődött, akkor viszont egy
Több lépcsőben manipulálják a tudatot, hipnotikus transzba hozva, zombikká alakítva az embereket. Az egész média a háttérhatalom kezében van. Kivétel
Egy bennfentes állítja: a Vatikán mögé bújva tör világuralomra a szupergazdag családokból álló hatalmi rend. A régóta létező, mindig is
Már most brutális emelkedést lehet érzékelni az adatokban. A szakértők ennél is rosszabb hírt közöltek. Nagy a baj, és bár
EZT magyarázza meg valaki…! Egy igazán sokkoló felvétel látott nemrég napvilágot, melyen egy állítólagos földönkívüli lény látható. Ha ez valókban
A világkormányokon keresztül próbálják elérni, a szabadságjogaink elvételével, hogy az emberiséget rabszolgasorba taszítsák. Világszintű összeesküvés, vagy az idegenek hatalomátvétele zajlik…?
Manfred Weber beszélgetéséről tálaltak ki. Durva dolgok hangzottak el. Orbán állítólag "úgy érezte magát, mint aki szteroidon van"… Ez lehet










