Tragikus hírt közöltek... Ezért vigyázzatok oltás után! Az még nem jelent ugyanis egyből azonnali védettséget! Elhunyt Darabos Béla, a Vas
A döntés indoklása szerint a védőoltások szükségszerűek egy demokratikus társadalom működéséhez. Mit gondoltok? A döntés indoklása szerint Az Emberi Jogok
Végre mertek lépni a hazai hatóságok és a döntéshozatal! Te egyetértesz vele, ha ezentúl börtön jár majd ha jogsi nélkül
Ti ezt bekajáljátok?! Mi állhat az egész mögött?! „Az elhunytak száma sokak számára a mai napon bizonyára megdöbbenést keltett”, de
Az egész világot bejárta a megoldása, AZONNAL el kell kezdeni alkalmazni valamennyi országban. Juttassuk el minél több emberhez, hátha az
Kiderültek a részletek, az illetékesek tényleg átgondolhatják ezt a javaslatot? Boldogkői Zsolt molekuláris biológus véleménye szerint a járványhelyzet miatt nem
Hol lesz szükség védettségi igazolásra, hol elég a PCR teszt, és hol nem kérnek semmit a turistáktól? A Mirror összegyűjtötte,
Gates az élelmiszer előállítása felett szerez kontrollt, lényegében afrikai, ázsiai térségeket gyarmatosít. Kennedy azt is állítja, hogy az amerikai milliárdos
A szervezők érthetetlennek tartják azt is, hogy a boltokban frissen bevezetett, négyzetméter-alapú korlátozás az iskolákra miért nem érvényes. Diáksztrájkot hirdet










