Ez az egész egy időzített bomba?! A következő világjárvány a sertéstelepekről szabadulhat rá a világra Fontos dolog derült ki a
Ennek a hírnek rengetegen örülni fognak! A Moderna gyógyszergyártó vállalat kedden közölte, hogy vakcinája fél évvel a második oltás után
Intő jel és figyelmeztetés legyen minden magyar számára! Tartsuk már be azokat az istenverte szabályokat! Takács Péter szerint túlzás a
Érdemes minél több emberhez eljuttatni mert tényleg nagyon fontos! A koronavírus-járványt kizárólag oltással lehet legyőzni. Éppen ezért bármelyik vakcinát is
Bizonyára nagyon elfáradt a semmittevésben… Tulajdonképpen itt mindenki azt csinál, amit csak akar. A vezetőink utazgatnak, a jó példa meg
Újabb "elmés" javaslat született… Lehet még szürreálisabbá tenni az iskolákba való visszatérést? Tényleg minden áron meg kell nyitni ezeket az
Ennek már tényleg soha nem lesz vége?! Túl vagyunk a csúcson, de csak óvatos optimizmussal tekinthetünk az adatokra - állítja
Robbant az igazságbomba? A kínai járványügy vezetője nyilatkozatot adott! Nem adnak magas fokú védettséget a kínai vakcinák – jelentette ki
A tudósok szerint közel 100%-os a védelem! Számos tudós véli úgy, hogy a világjárvány leküzdéséhez elengedhetetlen a gyerekek beoltása. "Jó










