Hogy egy ilyen égitest mekkora pusztítást okozna, az nagyban függ a sebességétől és a becsapódási szögétől is, az összetételétől és
Belátható időn belül összeomolhat az emberi civilizáció - hívják fel a figyelmet a tudósok. Hiába mérséklődött egy kicsit idén a
Az eddigi legátfogóbb vizsgálat elképesztő eredménnyel zárult. Erről jobb ha mindenki tud idehaza is, és különösen a szülők, nagyszülők, a
7 hónap mérlege: egészen elképesztő dolgok derültek ki… Kidobhatunk mindent, amit eddig a vírusról tudtunk? Hogy a betegségen átesettek meddig
Afrikából indulhat meg, már most érződik a hatása, de ez még csak a kezdet - állítják az elemzők, egyre aggódva.
Óriási lehetőség lehet benne terápiás céllal. Megvan a túlsúly, elhízás ellenszere? Egy olyan vizsgálatban, amelyben 28 idősebb felnőtt kannabiszhasználó és
Sokak szerint a NASA tehetetlen. Nemzetközi összefogás és egy Föld-Mentőakció lehet az egyetlen esélyünk? Az emberiség történetének egyik legnagyobb fenyegetésével
A Föld több pontján egy időben kezdett el terjedni a rettegett kór, amiről azt gondoltuk, hogy egyszer már eltöröltük a
Az amerikai űrügynökség kutatói egyre aggasztóbb dolgokat fedeznek fel egy máig megmagyarázhatatlan jelenséggel kapcsolatban. Meg vannak számlálva a Földi élővilág










