CímlapsztorikÉrdekes világ

Ketyeg a végítélet órája: több ezer tudós figyelmeztet, véget érhet a világunk

A fenyegető hír az Atomtudósok Közlönyében jelent meg…Tényleg “pillanatokra” vagyunk a végtől…?

A legfrissebb jelentések szerint a Végítélet Órája mindössze 100 másodpercre állt meg a prognosztizált apokalipszistől. 2020 év elején ez az érték 120 másodperc, azaz két perc volt.

Az elkönyvelt 20 másodperc veszteséget a koronavírus járványnak, a klímaváltozás felpörgésének, illetve az újra lendületet vevő nukleáris fegyverkezésnek köszönhetjük.

Hirdetés

Akárhonnan nézzük, a tudósok szerint az emberiség ismét közelebb került az apokalipszishez legalábbis a „Végítélet Órája” szerint.

A Yahoo News hozzáteszi, hogy az atomtudósok már tavaly novemberben tudták, hogy előreállítják majd az órát, és erre tett rá egy lapáttal az USA és Irán kiújuló konfliktusa.

Az óra természetesen pusztán szimbolikus figyelmeztetés, bár már több mint hetven éve, 1947 óta működik, és rendszeresen közzéteszik az állását.

A mostani értéknél még soha nem voltunk közelebb a mutató pályájának végpontjához, még az igen sok feszültséget és valóban életveszélyes helyzeteket produkáló hidegháború idején is hétpercnyi távolságra voltunk a világméretű katasztrófától.

Az Atomtudósok Közlönye kiadójának elnöke és ügyvezető igazgatója Rachel Bronson szerint a világjárvány egyfajta „történelmi ébresztőóraként” kell funkcionáljon, és a kormányzatoknak és nemzetközi szervezeteknek oda kellene figyelni arra, hogy mennyire nem állnak készen a komplex kihívások kezelésére.

Az Atomtudósok Közlönyét (Bulletin of the Atomic Scientists) 1945-ben alapította Albert Einstein és a Chicagói Egyetem tudósai, akik segítettek a Manhattan-projekt első atomfegyvereinek kifejlesztésében.

Az Atomtudósok Közlönye két évvel később hozta létre a Végítélet Óráját, az apokalipszis metaforájaként az éjfélt jelölve meg, a nukleáris robbanás korabeli reprezentációjaként pedig a visszaszámlálást jelenítve meg nulláig.

Az óra az emberiséget és a bolygót fenyegető veszélyek közvetítésére hivatott. A Doomsday Clock-ot évente állítja be a Közlöny Tudományos és Biztonsági Testülete, konzultálva a Szponzorok Testületével, melyet 13 Nobel-díjas tudós alkot.

Az óra a világ nukleáris fegyverei, a klímaváltozás és az egyéb területeken fellépő zavaró technológiák által okozott katasztrófák általánosan elismert mutatójává vált.

Hirdetés

“A maihoz hasonló krízisek idején a kormányzatok jellemző módon gyakran elhárították a felelősséget, mellőzték a tudományt és a tudósok tanácsait, nem voltak képesek egymással konszenzusban cselekedni, és így nem is sikerült megvédeniük állampolgáraik egészségét és jólétét”

– mondta el Bronson.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.