CímlapsztorikMisztikum

Kilóra eladták a magyar államot a Rothschild-bankárdinasztiának

Hamarosan megkezdődhet a magyarság kilakoltatása a Kárpát-medencéből?

Sokak szerint már most is zajlanak a folyamatok, méghozzá hihetetlen mértékben.

“Az államok feletti hatalomnak terve van a lakosság kevésbé militarizált ellenőrzésére.”

Hirdetés

Mit is jelent ez?

Hogy a modern háborúkat már nem fegyverekkel és ágyútöltetekkel vívják, hanem bankókkal és hitelekkel.

A Rothchild bankárdinasztia a pandémia előtt elképesztő összegeket fektetett be Kínába, mint Európára irányuló befektetési alap.

Minő véletlen, hogy pontosan a pandémia előtti és a járvány alatti időkben Európában gomba módra elkezdtek szaporodni a különféle kínai nyomulást bizonyító projekten.

Magyarországon is tetten érhető volt a kínai terjeszkedés, Rothschild hátszéllel? Egyesek szerint igen, noha közvetlen bizonyítékok egyelőre nincsenek.

Logisztikai szakemberek emiatt már évek óta megkérdőjelezik, hogy mennyi értelme van ilyen időintervallumok mellett az egy hónap alatt elérhető pireuszi kikötőből érkező áruknak gyorsított vasútvonalat építeni Budapest és Belgrád közé.

Ha Kína akarja, akkor a magyarnál sokkal nagyobb német, de akár a lengyel piacot is gyorsabban eléri.

A járvány okozta egészségügyi veszélyhelyzet alatt a magyar országgyűlés mégis döntött arról, hogy a vasútépítésre idén 143 milliárd forintot költünk, és a beruházással kapcsolatos szerződéseket és dokumentumokat tíz évre titkosítják.

A vasútfejlesztés értéke a 700 milliárd forintot is meghaladhatja. A sajtóban gyakran érvelnek azzal, hogy ennek megtérülése akár 2400 év is lehet.

Hirdetés

És akkor a Fudan egyetemet még nem is említettük…

Vagyis egyfajta pénzügyi és gazdasági gyarmatosítás zajlik Európa keleti országai, különösen hazánk ellen?

A “kirakósba” beillik Szijjártó azon bejegyzése, melyet a közösségi oldalán helyezett el, amin a Rothschild bankház vezetőivel tárgyalt.

Azzal a családdal, melynek több száz éves múltja van és sokan tudni vélik róluk, hogy vagyonukat háborúk kirobbantásával, spekulációval és csalással szerezték.

És nagy részt ők is ott állnak a kínai terjeszkedés mögött a már említett Európára irányuló kínai befektetési alappal…

Fel kell tennünk a kérdés, amit nem akarnak hogy feltegyünk és terjesszünk…

Miért és mi dolga van a magyar kormány tagjainak a Rothchildekkel?

Azokkal, akiknek minimum gyanús, kétes ügyleteik is vannak a világban és a világ legfelső egy százalékának tagjai.

Akik valójában ezt a jelenleg is uralkodó, a szegényeket nyomorban tartó adósság alapú pénzrendszert megalkották.

Sokak szerint valójában a Kárpát-medence népének ellehetetlenítése zajlik.

A kilóra való kiárusításunk és a magyar élettér felvásárlása…

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!