CímlapsztorikEgészségünkTudomány

Kimondták: Az édesítőszerek tényleg rákot okozhatnak- a WHO lépni fog

Sokkoló és biztos eredmények láttak napvilágot, lehet hogy az összes édesítőszert be kell tiltani.

Kimondták:

A mesterséges édesítőszerek nem ajánlhatók biztonságos alternatívaként a cukorral szemben!

Hirdetés

Világszerte legalább 6000 élelmiszeripari termék tartalmaz mesterséges édesítőket.

A bökkenő azonban az, hogy mint mindennek, ennek is ára van, és nem is biztos, hogy az édesítők fogyasztásától remélt haszon megéri az árat, amit valódi és átvitt értelemben kénytelenek vagyunk fizetni érte.

A MESTERSÉGES ÉDESÍTŐKET UGYANIS EGYRE TÖBB BETEGSÉG KIALAKULÁSÁVAL HOZZÁK ÖSSZEFÜGGÉSBE, ÉS AZ ÉDESÍTŐSZEREK RÁKKELTŐ MIVOLTA IS MÁR RÉGEN SEJTHETŐ VOLT ÁLLATKÍSÉRLETEK RÉVÉN.

Volt olyan vizsgálat, amely megerősítette, és olyan is, amely nem talált összefüggést emberekben a rosszindulatú daganatok kialakulása és a mesterséges édesítőszerek használata között.

Most azonban egy, a napokban publikált francia tanulmány jelentős előrelépést mutat a témában. Igen elismert kutatóhelyek munkatársai, így többek között a párizsi Sorbonne, illetve a francia nemzeti egészségügyi kutatóintézet, az INSERM tudósai 100 ezernél is több beteget követtek nyomon 2009 és 2021 között. A vizsgálat, amelyet az igen elismert, PLOS Medicine nevű szakmai folyóiratban jelentettek meg, azt mutatta, hogy

AZ ÉDESÍTŐSZEREK HASZNÁLATA EMELKEDÉST OKOZOTT BIZONYOS ROSSZINDULATÚ DAGANATOK ELŐFORDULÁSÁBAN.

Idetartozott a mellrák, illetve az úgynevezett elhízással összefüggő daganatok. Ezek közé tartozik például a vastagbél-, gyomor-, máj-, nyelőcső-, petefészek-, méhtest- és prosztatarák.

Ami ennél is érdekesebb talán, hogy

A RÁKKELTŐ HATÁS MEGFIGYELHETŐ VOLT A RÉSZTVEVŐK CSALÁDJÁBAN KORÁBBAN ELŐFORDULT ROSSZINDULATÚ DAGANATOKTÓL FÜGGETLENÜL IS,

Hirdetés

tehát a családi hajlam sem befolyásolta azt.

vagyis a tanulmány álítása egyben az is, hogy a mesterséges édesítőszer károsítja a DNS-t is.

A MESTERSÉGES ÉDESÍTŐSZEREK VALÓSZÍNŰLEG KÖZVETLENÜL A DNS-T KÁROSÍTJÁK, ILLETVE A BÉLRENDSZERBEN TALÁLHATÓ BAKTÉRIUMFLÓRÁT MÓDOSÍTJÁK,

amely önmagában is rákhoz vezethet. Mindezek alapján a tanulmány szerzői azt a következtetést vonták le, hogy esetleges egyéb jótékony hatásuk ellenére, a rák kialakulásának kockázata miatt a mesterséges édesítőszerek nem tekinthetők a közönséges cukor biztonságos alternatívájának.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partner oldalunkat, ezzel is támogatva az oldal további működését

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.