CímlapsztorikÉrdekes világ

Az EU titkos birodalma – A gazdag államok gyarmatként kezelik Kelet-Európát

Az EU nyugati és keleti tagjait egyre inkább elválasztó szakadékok közepette mindkét fél a maga okai miatt igyekszik elhallgatni a blokk nagy gazdasági titkát: azt, hogy a régi EU gyarmati hűbérbirtokként irányítja a tizenegy új kelet-közép-európai tagot. Erről írt cikket az UnHerd, amit teljes egészében lefordítottam számotokra.

A logika és az igazságosság ellenére az EU 340 millió fős nyugati gazdagjai elszívják a gazdagságot a 103 millió keleti szegénytől. A közép- és kelet-európai (KKE) elit ritkán rázza meg a hajót, mivel nem szívesen ismeri be a tényeket; sokan közülük kooptáltak vagy gyávák. De néha-néha felbukkan a neheztelés.

“Nem vagyunk gyarmat, nem vagyunk másodosztályú tagok” – morogta tavaly Szlovénia miniszterelnöke az Európai Bizottságnak. Clotilde Armand, a francia Clotilde Armand, aki Bukarestben polgármester, szintén világossá tette, hogy

Hirdetés

“a gazdagság nagy része Európában a szegényebb országokból a gazdagabbakhoz áramlik”.

Nyugaton meg vannak győződve arról, hogy a régi EU tartja a Keletet a felszínen.
.com/static/557a07d5e4b05fe7bf112c19/t/57ceba392e69cf210230e0d6/1434409802334/
“Nézd azokat a bosszantó lengyeleket, cseheket és magyarokat! Elfordulnak a liberalizmustól, miközben forró mancsaik a mi nagylelkűségünk után nyúlnak!” – nyafogja a tipikus eurokrata.
Ez a fajta gondolkodás kétszeresen is ferde. A Kelet állítólagos aljassága pusztán a nyugatiak által vélt bűnöknek felel meg (hasonlítsuk csak össze Magyarországot a nemek kérdésében például Dániával vagy akár a muszlimok tekintetében).
Közép- és Kelet-Kelet gyarmati státusza az, ami valóban megosztja az EU-t, nem pedig valamiféle túlhangsúlyozott kulturális hasadék.

Hogy lássuk, mi folyik itt, kezdjük 2004-ben vagy 2004 után a tizenegyek csatlakozásakor kötött egyezséggel.

Kelet-Közép-Európa a kommunizmus után gyenge volt, de kénytelen volt idő előtt megnyitni a határait. A régi EU-ból érkező tőkének kellett kompenzálnia. De mint oly sokszor a történelemben, a legnagyobb hatás előre nem látható volt. Ahogy a határok leomlottak, Kelet-Közép-Európában nagy emberveszteség következett be, mivel a Nyugat tízmillió munkavállalót szippantott el Akár egyharmaduk is felsőfokú végzettséggel rendelkezett; ők hajtották a nyugati növekedés nagy részét.

Brüsszelben azonban tabu beszélni erről a korszakos jóléti eltolódásról. Senki sem meri magáénak vallani az érdemet, hogy befogadták ezeket a szorgalmas, keresztény kultúrájú és gyors asszimilációra képes fehér migránsokat. Képzeljék el a “raaasszista!” üvöltést, ha mégis megtették volna.

Keleten eközben az elit szégyenkezve hallgat, mert bűnrészesek egy háborús méretű népesség-összeomlásban. Horvátország elvesztette népének csaknem negyedét (egzisztenciális összeomlás, merte nyögni egy miniszterelnök). Románia, Bulgária és a balti három ország, Litvánia, Észtország és Lettország a munkavállalók egyötödét veszítette el. Lengyelország több mint tizedét vesztette el.

A társadalmi pusztítás szörnyű volt. A kórházakat kiürítették.

Az EU tíz országa közül, ahol a Covid-halálozás a legmagasabb, nyolc a közép- és kelet-európai régióban található. Biztosak lehetünk benne, hogy az orvoshiány is hozzájárult a júniusig összeszámolt 315 000 többlethalálozáshoz.

Összességében a demográfiai katasztrófa valószínűleg véget vetett a felzárkózás reményének.

Hirdetés

Beata Javorcik oxfordi professzor, a régió fejlesztési bankjának, az EBRD-nek a vezető közgazdásza úgy ítéli meg, hogy

“Kelet-Európa előbb öregszik meg, mint hogy meggazdagodna”.
A másik váratlan következmény a közép- és kelet-európai üzleti élet radikális átalakulása volt. Ez is tabutéma Berlinben és nyugati pontokon.

Készpénzben gazdag offshore cégek lecsaptak a lecsóra, és leütési áron felvásárolták a vezető cégeket. Megmentettek néhány csődbe ment vörös óriásvállalatot (gondoljunk csak a VW-re a Skodával a Cseh Köztársaságban, a Renault-ra a Daciával Romániában). De ez túl messzire ment; az ezt követő újabb befektetésekkel az ipar és a szolgáltatások legtöbb kulcságazatát ma már külföldről uralják.

Lengyelországban a feldolgozó- és kiskereskedelmi iparágak fele külföldi tulajdonban van, főként nagyobb cégek formájában. A cseh és lengyel ipari export felét nem helyiek adják.

Magyarországon ez az arány négyötöd. Ez példátlan a kompetenciájukkal rendelkező országokban. Hiszen a csehek emlékeznek arra, hogy 1938-ban olyan jólétben voltak, mint Svájc és Svédország; a lengyelek és a magyarok pedig arra, hogy Spanyolországot megelőzték az utóbbi polgárháborúja előtt.

Bontsuk ki a statisztikai sűrítményt és sajnos a mérleg keserédes lesz.

Vegyük az elveszett munkásokat. A gazdag országok klubja, az OECD szerint a közép- és kelet-európai országok az oktatásukra legalább 400 milliárd eurót adományoztak.

Ez messze meghaladja mindazt, amit Brüsszel küldött. (Lengyelország 160 milliárd eurót költött a 2,6 millió távozó oktatására, eddig 138 milliárd eurót kapott).

A kelet-közép-európai bevándorlók által a nyugati GDP-nek adott lökés még ennél is nagyobb. A hivatalos adatok szerint a régi EU több mint 1000 milliárd eurós hasznot húzott csak a három, a Tanácsköztársaság előtti évben.

Aztán ott vannak a vállalati beruházások: A közép-kelet-európai országokból nyugatra hazaküldött külföldi nyereség és osztalék gyakran meghaladja a Brüsszelből érkező éves átutalásokat. És egyébként is, az uniós pénzek nagy részét az infrastruktúrára költik, ahol a nyugati cégek a befolyt összegek akár négyötödét is visszanyerik.

A pozitívum, hogy a régió ma már az ellátási lánc Powerhausa (így nevezi a Handelsblatt című német pénzügyi lap).

A régi EU kiszipolyozza az alkatrészeket, és beágyazza azokat a Kínába és máshová irányuló exportba. Lengyelország megelőzi Franciaországot, Olaszországot és Spanyolországot Németország beszállítójaként. Kelet-Közép-Európa egyben a régi EU legfontosabb, és teljes egészében foglyul ejtett piaca is.

A német hegemónia függ tőle. Berlin 2020-ban 179 milliárd euró értékben exportált a tizenegy országba, szemben az USA-ba irányuló 103 milliárd euróval, a Kínába irányuló 96 milliárd euróval és az Oroszországba irányuló csekély 23 milliárd euró értékű exporttal.

A régió gazdaságai megfelelően növekedtek, de az egy főre jutó reál-GDP-re vonatkozó adatok keserűen emlékeztetnek a még előttünk álló kihívásra. Lengyelország az uniós átlagnak csak mintegy felét, a Cseh Köztársaság pedig kétharmadát termeli.
Ez persze elrejti a fejlett északnyugati országoktól való távolságot. Egy átlagos lengyel 26%-át termeli annak, amit egy dán, egy cseh pedig körülbelül egyharmadát. Bulgária csupán 14%-át, Románia pedig 18%-át termeli az egy főre jutó dán termelésnek.

❗ A legszókimondóbb feltáró beszélgetés ment le főáramú médiában Magyarország kirablóiról! 30ezer milliárd dollárt loptak el a Tax Justice Network szerint!

Vajon a közép- és kelet-európai országok valaha is felzárkóznak?

Az esélyek nem túl biztatóak. A demográfia és Kína galoppozó önellátása eléggé fékező hatású, de a gyarmati rendszer lehet a döntő tényező. Ahhoz, hogy a fejlett országok gazdagságát élvezhessük, meg kell felelnünk a termelékenységüknek. Itt Közép-Európának kétségbeesetten javítania kell szánalmas innovációján, de az uralmi státusz most komoly gátat jelent.

Az ágazati gazdaságban a legjobb értékláncok csúcsán nem helyi cégek ülnek. A külföldiek lefölözik a legnagyobb hozamot és a nyereséget visszaküldik. Semmi sem garantálja, hogy újra befektetnek. A legtöbb fejlesztést otthon végzik, és semmi sem kényszeríti őket a megosztásra.

Az IMF megerősíti, hogy egyre inkább arra kényszerítik közép-kelet-európai leányvállalataikat, hogy nagy értékű inputokat vásároljanak kívülről. A külföldi tulajdonú cégeket pedig elzárják a növekedés klasszikus útjaitól, például a márkaépítéstől vagy a versenytársak felvásárlásától.

A közép- és kelet-európai régió tehát a hazai cégektől függ. Ezek általában kicsik, és nehezen tudnak innoválni. Megküzdenek az EU bürokráciájával és rengeteg extra trükkel küzdenek.

A közbeszerzési szabályok megakadályozzák, hogy a sajátjaikat előnyben részesítsék. Azt akarja, hogy a kormánya új ágazatokat fejlesszen? Az állami támogatási szabályok drákóiak. Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök a ritka nyilvános kirohanások egyikében siránkozott:

“A technológiailag gazdag EU eladja nekünk a VW-iket és Renault-jaikat. De amikor a mi teherautó-vezetőink belépnek a piacaikra, védelmet keresnek”.

“Brüsszelben meglepetést színlelnek, amikor egyetlen közép- és kelet-európai vállalat sem jelenik meg a szabványok megtervezésére” – mondta nekem egy csúcstechnológiai politikáért felelős cseh tisztviselő.
Sűrű háló manipulálja a szabályokat.

.com/static/557a07d5e4b05fe7bf112c19/t/57ceba392e69cf210230e0d6/1434409802334/
“Ez tiszta képmutatás. A mi cégeink túl kicsik, nincsenek benne az öregfiúk hálózatában. A szabályozási játékot újra és újra lefixálták, mielőtt odaértünk volna”
Nagy ipari csoportok híján a keleti régió ki van zárva a csúcstechnológiai óriásprojektekből, amelyekre milliárdokat költenek. A nyugatiaké a világűrre, a védelemre, valamint a kutatásra és fejlesztésre fordított kiadások (2027-ig 120 milliárd eurót irányoztak elő ezekre a területekre).

Bár az EU népességének több mint egyötöde itt él, botrányos módon Közép-Kelet-Európa a 2014-20 közötti időszakban K+F-re fordított 65 milliárd eurónak csupán egyhuszadát kapta. (A sértést tetézi, hogy a nem tag Izrael, Norvégia és Svájc is többet kapott.)

A helyzet egyre rosszabb lesz, ahogy az EU egyre többet fordít a chipekre, a már befutott szereplőknek kedvező célokra.
Várhatóan a régi uniós cégek kaparintják meg a legtöbbet a Kelet-Közép-Európának juttatott 56 milliárd eurós Covid gazdaságélénkítési támogatásból (a teljes összegnek csak 13%-át, ami ismét hátrányos megkülönböztetés).

Aztán ott van az abszurd nettó nulla szén-dioxid-célkitűzés. Ezt a régió nem engedheti meg magának. Ennek ellenére az olcsó energiaforrásokat be fogják tiltani. Közép- és Kelet-Európa versenyképességét szétzúzzák, és a régió adófizetőit arra kényszerítik, hogy támogassák a zöld felszerelések, például a szélturbinák és társaik nyugati gyártóit.
Kevés jele van tehát annak, hogy a hazai cégek tömegesen elérhetik a globális méreteket és termelékenységet. Eközben a külföldieknek minden ösztönzőjük megmarad arra, hogy megfejjék a befektetéseiket és visszatartsák a legjobb technológiát.

Kelet-Közép-Európa tehát a “közepes jövedelem csapdájával” néz szembe. Végleg lemarad, még akkor is, ha a régi EU anakronisztikus gazdaságai maguk is azért küzdenek, hogy lépést tartsanak az USA-val és Ázsiával.

Persze a tömbön belül a gazdasági rés még mindig számít. E veszély minimalizálása érdekében Brüsszelnek sürgősen New Deal-t kell kötnie belföldi birodalma számára. Szabadabbá kell tennie szabályait, és segítenie kell a régió vállalkozásait a terjeszkedésben.

A közép- és kelet-európai politikusoknak a maguk részéről ki kellene mondaniuk a gyarmatosítást és szabadságot kellene kivívniuk cégeik számára. Ha nem történik radikális változás, a régi EU jobb, ha felkészül a furcsa populizmusra és más bajokra, amelyeket egy krónikusan kétszintű Európa szabadítana el.

A teljes cikket fordította és szerkesztette: SBG Buddha – VilagHelyzete

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partner oldalunkat, ezzel is támogatva az oldal további működését

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.