Érdekes világTudomány

Kinek meddig ér a takarója? Ezek az országok fogyasztanak túl a legjobban, és vágják tönkre a bolygónkat!

Itt a szégyenlista? Mindenkit döntse el maga, hányadán áll a világ megmentésének!

Lássuk, mely napokon élik fel éves ökokeretüket a világ országai egy globális átlag alapján.

A korai időpont sokuknál azzal van összefüggésben, hogy korlátolt saját erőforrásuk van (szigetországok vagy sivatagos országok esetében).

Hirdetés

Természetesen a nagy kiterjedésű, nagy gazdasági erejű országoknál (például USA, Oroszország) nem erről van szó, hanem a túlzott fogyasztásról.

A magyarok pontosan hol is helyezkednek el – minden bizonnyal ez lesz az első kérdésed.

Nos, annyit elárulunk, hogy mivel mi is a nyugati világ része vagyunk, nem tartozunk a kifejezetten kisfogyastók közé.

A magyarok ugyanis június 20-én élik fel az erőforrásaikat. Ez az év 171. napja.

Az év hátralévő részében tehát mi is elkezdjük felélni a bolygó tartalékait, a természetből, az állatok környezetéből veszünk el mindent..

Ha bűntudatot érzünk most emiatt, akkor az jogos.

De nézd meg a teljes listát, lehet nem lesz akkora a bűntudat, ha megtudod, hogy vannak országok, amik már február elején “felélnek” mindent…

Február 9. Katar. Február 19. Luxemburg
Március 4. Egyesült Arab Emírségek. Március 6. Mongólia. Március 12. Bahrain. Március 15. USA. Március 18. Kanada. Március 22. Kuvait. Március 28. Dánia. Március 30. Észtország. Március 31. Ausztrália

Április 1. Bermuda. Április 2. Belgium, Trinidad és Tobago. Április 4. Svédország. Április 6. Aruba. Április 8. Oman. Április 11. Finnország. Április 12. Norvégia. Április 13. Szaúd-Arábia. Április 14. Cook-szigetek, Hollandia. Április 15. Ausztria, Szingapúr. Április 16. Kiribati, Koreai Köztársaság, Kazahsztán, Litvánia. Április 18. Mikronézia. Április 20. Lettország, Cseh Köztársaság. Április 21. Oroszország, Türkmenisztán, Brunei. Április 23. Kajmán-szigetek, Réunion. Április 29. Belize

Május 2. Németország. Május 5. Franciaország. Május 6. Málta. Május 7. Svájc. Május 8. Bahama-szigetek, Anglia. Május 10. Japán. Május 11. Írország, Fehéroroszország. Május 12. Izrael, Szlovénia. Május 13. Bhután, Montserrat. Május 18. Martinique. Május 19. Lengyelország, Malajzia. Május 22. Líbia. Május 23. Görögország. Május 24. Olaszország. Május 27. Szlovénia, Antigue és Barbuda. Május 29. Guadeloupe. Május 30: Francia-Polinézia

Hirdetés

Június 2. Chile. Június 7. Fidzsi-szigetek. Június 11. Spanyolország, Vanuatu. Június 15. Kína. Június 16. Argentína, Portugália. Június 17. Paraguay. Június 18: Suriname. Június 19. Horvátország. Június 20. Magyarország. Június 22. Barbados. Június 25: Mauritius. Június 29. Montenegro, Dél-Afrikai Köztársaság. Június 30. Irán

Július 3. Libanon. Július 4. Ciprus. Július 5. Tonga. Július 6. Bosznia-Hercegovina. Július 7. Venezuela. Július 11. Törökország. Július 13. Bulgária. Július 17. Grenada. Július 19. Macedónia, Brazília, Bolívia. Július 23. Egyenlítői-Guinea. Július 25. Uruguay. Július 27. Ukrajna. Július 29. Dzsibuti. Július 30. Szerbia.

Augusztus 2. Korei Népköztársaság, Guyana. Augusztus 8. Románia. Augusztus 15. Gabon. Augusztus 25. Francia Guyana. Augusztus 29. Mexikó. Augusztus 31. Botswana, Dominikai Köztársaság.

Szeptember 2. Costa Rica. Szeptember 4. Thaiföld. Szeptember 8. Algéria. Szeptember 14. Szváziföld. Szeptember 15. Szamoa. Szeptember 22. Panama. Szeptember 24. Mauritánia. Szeptember 25. Peru.

Október 10. Tunézia, Üzbegisztán, Azerbajdzsán. Október 14. Albánia. Október 15. Jordánia. Október 22. Namíbia. Október 25. Irak. Október 27. Saint Lucia. Október 28: Ecuador. November 1. Örményország. November 4. El Salvador. November 6. Egyiptom. November 10. Ghána.

November 15: Moldova. November 17. Colombia. November 19. Kuba. November 20. Grúzia. November 29. Pápua Új-Guinea. November 30. Guatemala.

December 10. São Tomé és Príncipe. December 11. Laosz. December 13. Jamaika. December 16. Nigéria. December 17. Kirgisztán, Marokkó. December 21. Vietnam.

(Huffington Post, Business Insider, overshootday.org)

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!