Címlapsztorik

Kirúgtak egy magyar tanárt a maszkviselés elmulasztása miatt: “Holnaptól koldulnom kell”

Botrányos eset látott napvilágot. Ezt mégis hogy tehetik meg?!

A Kronen Zeitung cikkében H. Judit néven emlegetett nőről – aki a tanítás mellett háromszoros Európa-bajnok úszó is a szenior, masters kategóriában – azt írták, hogy 28 éve tanít matematikát és testnevelést egy bécsi középiskolában.

Nemrég azonban a maszkviselési kötelezettség elmulasztása miatt kirúgták őt a munkahelyéről.

Hirdetés

HOLOTT A TANÁRNŐ AZT ÁLLÍTJA: EGÉSZSÉGÜGYI OKOKBÓL KIFOLYÓLAG NEM VISELHET MASZKOT.

Saját bevallása szerint 16 évesen volt egy orrpolip-műtétje, és emiatt ha maszkot visel, akkor nem kap elég levegőt, valamint pánikroham, halálfélelem jelentkezik nála.

Azt követően, hogy a koronavírus-járvány miatt bevezették a kötelező maszkviselést az iskolákban, a magyar származású tanárnőt hosszú ideig betegszabadságra küldték, fizikai és pszichológiai problémákra hivatkozva.

2021 DECEMBERÉBEN AZONBAN EGY ORVOSI VIZSGÁLATON AZT ÁLLAPÍTOTTÁK MEG RÓLA, HOGY MUNKAKÉPES.

E-mailben közölték vele, hogy elbocsátják

Erre hivatkozva pedig azt kérték tőle, hogy folytassa a munkát. Judit H. ezt nem tette meg, így pár nappal később e-mailben értesítették arról, hogy elbocsátják.

Később azt is közölték vele, hogy – mivel az orvosi jelentés szerint képes lenne a munkára –, mindössze egy havi 150 eurós segélyre számíthat addig, amíg nem dolgozik.

A volt tanárnő most azt mondta: hiába kért jogorvoslatot a kirúgása miatt, ennek nem lett eredménye. Ráadásul hiába csak két éve lenne hátra a nyugdíjkorhatár elérésig, a korai nyugdíjazásra sincs esélye a jelenlegi helyzetben.

A megtakarításaim elfogytak, a következő vagy az azutáni hónaptól kezdve koldulnom kell

Hirdetés

– mondta H. Judit a Kronen Zeitungnak.

Hozzátette azt is: sokan úgy vélik róla, hogy ellenzi a járványügyi intézkedéseket, de ez egyáltalán nem így van, hanem egyszerűen arról van szó, hogy beteg és nem tud maszkot viselni.

Mindig is kemény dolgozó, segítőkész tanár voltam, akire bárki számíthatott.

Most, két évvel a nyugdíjazásom előtt, itt állok megszégyenítve és senki sem vállal ezért felelősséget. És biztos vagyok benne, hogy nem elszigetelt eset az enyém

-zárta gondolatait.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.