CímlapsztorikÉrdekes világ

Sorkötelezettség Magyarországon? Megszólalt a honvédelmi miniszter

“Odaállunk Ukrajna mellé” – jelentette ki.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmiminiszter-jelölt szerdai parlamenti meghallgatásán elmondta: minisztersége egyik legfontosabb feladata a tartalékos haderő átalakítása lesz.

Az ország fegyveres védelme kicsi gyermekkora óta az élete része, hiszen katonacsaládból származik, ahol négy tábornok is volt, és még a mohácsi vész idejéről is tud neves felmenőket említeni

Hirdetés

– mondta el Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmiminiszter-jelölt a parlament honvédelmi és rendészeti bizottságának szerdai meghallgatásán, amelyről a hvg.hu tudósított.

Szerinte a honvédelem lesz az egyik legfontosabb terület a következő években.

Éppen ezért meggyőződése, hogy erős, magabiztos, harcképes magyar hadsereget kell felépíteni, ezért határozott célja a haderőfejlesztési program folytatása.

Ez jelenti a katonáink létszámának bővítését, (nőkkel és férfiakkal egyaránt), a felszerelés színvonalasabbá tételét, illetve a honvédségen belüli karrierlehetőségek biztosítását – mondta.

Például ha valaki nem szeretne egész életében hivatásos katona lenni, vagy akár tanulóévei alatt kapna tartalékos kiképzést, neki erre is legyen lehetősége.

A MINISZTERJELÖLT ETTŐL FÜGGETLENÜL HANGSÚLYOZTA: MAGYARORSZÁGON NINCS SORKÖTELEZETTSÉG, ÉS EZ ÍGY IS MARAD.

A parlamenti meghallgatáson arról is beszélt, szerinte jelentős katonai beszerzések történtek az utóbbi időben, többek között a csapásmérő eszközök területén.

Ő úgy tudja, hogy a NATO megkövetelte GDP-arányos védelmi költések kétszázalékos finanszírozásának közelében járunk.

Nem akarunk ennek a háborúnak a részesei lenni, de tudjuk, hogy kik az agresszorok, és kik a megtámadottak. Odaállunk Ukrajna mellé

Hirdetés

– jelentette ki a szomszédban zajló háborúval kapcsolatban a leendő honvédelmi miniszter.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partner oldalunkat, ezzel is támogatva az oldal további működését

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.