CímlapsztorikÉrdekes világ

Korábban már reinkarnálódtál, leszülettél a Földre? 7 jel, ami megmondhatja rólad

Ezek feltárják az előző életeid, és az onnan származó “emlékeid”. Hány illik rád?

Az emberek többször is leszületnek a Földre, legalábbis a távol keleti vallások ezt tanítják nekünk.

A karma és a sors nagyban függ attól, hogy milyen feloldhatatlan vagy épp feloldott konfliktusunk volt a múltban.

Hirdetés

Hogy képesek voltunk-e megbocsátani valakinek, hogy túl tudtunk-e lépni a saját árnyékunkon.

Ezek mind ráhatással vannak a következő életeinkre. Ily módon pedig vannak jelei annak a jelenlegi életünkben is, hogy volt előző életünk, és hogy annak esetleg milyen kihatása volt a jelenlegire.

7 jel, amit ha kifürkészel, biztos tudatában lehetsz annak, hogy nem ez az első “utad” itt a Földön.

Jártál már itt

Az egyik legklasszikusabb érzés az, amikor egy adott helyszín ismerős neked. Úgy érzed, mintha jártál volna már itt, mintha ezer éve ismernéd.

Emlékek a múltból

Sok gyermeknél merülnek fel olyan emlékek, amiket nem tudnak megmagyarázni, mégis nagyon tisztának tűnnek. Egyes elméletek szerint mindannyian emlékszünk egy rövid időn át, 3-4 éves korunkig az előző életünk foszlányaira, amik aztán fokozatosan hatványodnak el.

Élénk, visszatérő álmok

Ha vannak visszatérő álmaid, az a tudatalattid üzenete számodra. Ilyenkor valamiért nem tudsz megbirkózni a múlttal, az előző életedben történt dolgokkal, melyek keveredhetnek a jelen életeben átélt vágyaiddal, félelmeiddel.

Ilyenkor a másik életben tapasztalt dolgok, feloldhatatlan konfliktusok, rémlépek átszivárognak az álmaidba.

Félelem bizonyos dolgoktól

ha félsz a darazsaktól vagy a víztől, annak oka van. Az előző életedben talán ezek miatt haltál meg, vízbe fojtottak, vagy darazsak csíptek halálra. Lehetnek előző életeidben átélt komoly traumák, amik megmagyarázhatatlan félelemként ütköznek ki a jelen életedben.

Információkkal rendelkezel, amikkel nem lenne szabad

Bizonyára mindenkivel volt már úgy, hogy valamit tudott, amit nem tudhatott. Vagyis olyan dolgokat láttál, tippeltél meg előre, amikről fogalmad sem lehetett, és nincs rá semmilyen ésszerű magyarázat arra, honnan tudhattad.

Hirdetés

Például biztos voltál benne, hogy a szomszéd rég elhunyt rokona szerette mondjuk a rádiózást, mindezt úgy, hogy csak évekkel később derül ki hogy valóban így volt. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy előző életedben közöd volt az adott személyhez.

Megmagyarázhatatlan kötődés egyes emberekhez

Ez részben összefügg az előző ponttal, jellel. Vannak emberek, akikkel akár idegenként is úgy kijössz, mintha ezer éves ismernétek egymást.

A helyzet pedig könnyen lehet, hogy így van, és akár ezer éve kötődik a lelketek valamilyen formában, egy adott dolog mentén, talán az ezt megelőző életedben fontos szerepe volt annak az illetőnek, ezért ezt a következő életedben is megérzed, mert egy karmikus kapocs köt össze vele.

Korodhoz képest sokkal érettebb vagy

Ez nem pusztán annyit tesz, hogy sokkal érettebb vagy a korodnál. Könnyen lehet hogy ez az érettség már jóval azelőtt lakatul ki, hogy megszülettél, mivel a lelked idősebb, tapasztaltabb, mivel jónéhány életet maga mögött hagyott már.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.