Tudomány

A koronavírusnál is súlyosabb veszély éri el Amerikát hamarosan – a kutatók figyelmeztetnek

Akár évtizedeken át is tarthat majd…

Megaszárazság, vagyis évtizedeken át tartó aszály sújtja az Egyesült Államok nyugati részét

-állítják a szakemberek, akik szerint bár a 2000 óta tartó jelenség természetes, a klímaváltozás azonban jelentősen súlyosbítja a helyzetet.

Hirdetés

A Science című tudományos folyóiratban publikált tanulmány készítői szerint nagyjából 40 aszályos időszak sújtotta Észak-Amerika nyugati felét 800 és 2018 között

– írja a BBC News.

Ezek közül mindössze négy felelt meg a megaszárazság kritériumainak: egy a 800-as évek végén, egy az 1100-as évek közepén, egy az 1200-as években, egy pedig a késő 1500-as években.

A szakemberek faévgyűrűadatokat felhasználva rekonstruálták a térség talajnedvességének változásait az elmúlt 1200 évre visszamenőleg.

A vizsgálatuk során figyelembe vettek olyan kísérő bizonyítékokat is, mint például bizonyos települések elnéptelenedése a 13. századi aszály csúcspontján, és olyan tóüledékminták, amelyek a bozóttüzek gyakoriságáról árulkodnak a száraz időszakokban.

A kutatók szerint a korábbi megaszárazságok közül a negyedik (1575-1603) volt valószínűleg a legsúlyosabb.

A talajnedvességre vonatkozó adatok összehasonlítása pedig azt mutatja, hogy az Egyesült Államok nyugati részét érintő mostani aszály majdnem ugyanilyen pusztító.

A Columbia Egyetemen dolgozó Park Williams által vezetett tanulmány szerint a jelenlegi aszály kétségtelenül természetes jelenség, ugyanakkor a klímaváltozás jelentősen súlyosbítja.

Úgy vélik, hogy a Csendes-óceán trópusi felszíni vizeinek felmelegedéséért és lehűléséért felelős időjárási jelenségek, az El Nino és a La Nina kulcsszerepet játszanak a helyzet alakulásában.

Hirdetés

A szakértők szerint az éghajlatváltozás a felelős a jelenlegi aszály ütemének és súlyosságának nagyjából 50 százalékáért.

A szárazság hatásaival kapcsolatban a kutatók elmondták, hogy a régió két legfontosabb vízgyűjtőmedencéje, a Powell-tó és a Mead-tó is drasztikusan leapadt, míg a bozóttüzek kiterjedése egyre növekszik a térségben.

Néhány kutató ugyanakkor óvatosságra int, mondván, hogy túlságosan korai lenne még megmondani, hogy a térséget valóban megaszárazság sújtja-e…

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!