Érdekes világ

Közeleg a világvége a Harvard Egyetem professzora szerint: ennyi időnk van hátra

Elképesztő állításokkal sokkolta a nyilvánosságot egy brit tudós: azonnal át kell menteni az emberiséget a Marsra…

Avi Loeb, a Harvard Egyetem Csillagászati Tanszékének vezetője és professzora megdöbbentő információkkal és egyfajta figyelmeztetéssel állt elő.

Szerinte az emberiség komoly kihívás előtt áll, amit nem biztos, hogy át fog vészelni.

Hirdetés

Vagyis a civilizációnk ideje már meg van számlálva…

A professzor szerint, most a legfontosabb társadalmi kihívás az emberiség élettartamának meghosszabbítása.

Ennek érdekében pedig arra szólította fel a fiatal tudósokat, hogy olyan kutatási területet válasszanak, ami számít a társadalomnak. Erről szóló tudományos cikkét a Science American nevű portálon publikálta.

Az általa előre vetített jövő katasztrofális végzetet vetít elénk.

A földi technológiai civilizáció a története közepén járhat. Vagyis a statisztika szerint a modern civilizáció valószínűleg a felnőttkorát éli most, amely legfeljebb még néhány évszázadon át tarthat.

Avi Loeb egyébként azt állította, néhány éve egy idegen szerkezet suhanhatott át a Naprendszeren.

Szerinte létezik földön kívüli technológia, amit az emberiségnek érdekében állni felkutatni.

A tudós úgy gondolja, hogy efféle idegen technológia lehet a kulcsa az emberek számára az idegen bolygók meghódításához.

De ez csak egy kis kitérő.

Hirdetés

Avi Loeb elmondta, hogy szerinte hosszabb távon az emberiség a Marson való megtelepedése lehet az egyetlen záloga a túlélésre.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!