Címlapsztorik

Lagzi Lajcsi összeomlott: “Valószínűleg itt leszek eltemetve”, hamarosan várja a börtön

“Voltam olyan turnén, aminél jobb körülmények várnak rám, bármi is legyen. Időnként elmegyek templomba, de gyónni nem merek.”

-fejtette ki.

Lajcsival elmondása szerint előfordul, hogy bulikban azt kérik tőle, hogy játssza el a „kell egy kis áramszünet” szövegű dalt. Ennek a kívánságnak egyébként eleget is szokott tenni elmondása szerint.

Hirdetés

Időnként elmegyek templomba, de gyónni nem merek.

Azt mondta nekem a lelkipásztor, aki fontos az életemben, hogy az, ami velem történik, lehet, hogy egy egész más, egész új embert hoz létre belőlem

– fogalmazott Galambos, börtönbüntetése megkezdéséről pedig így beszélt:

Ha be kell mennem, akkor megyek. Amit rám mért a sors, azt vállalom.

Voltam én már rosszabb helyzetben is.

Voltam olyan turnén, aminél jobb körülmények várnak rám, bármi is legyen. Én erre teljesen fel vagyok készülve.

Szerinte a körülötte kialakult botrány nem tesz jót neki, de jó érzéssel tölti el, hogy sok fellépésre hívják, hogy kisegítsék őt a szorult helyzetben.

A zenész pár hete nyilatkozta, hogy eladja 22 szobás kúriáját, a mostani interjúban pedig elárulta: jelenleg is építkezik, bár a szomszédokkal meggyűlt a baja.

Budán építkezem, most már befejezés előtt áll. Igazándiból a szomszédok élcelődésével lett tele a tököm.

Hirdetés

Egész egyszerűen áramszünet lett az utcában, és épp ott voltam.

A volt földművelésügyi államtitkár megállt, azt mondta: »Na, eddig itt ilyen nem volt, megjöttél?«

– mesélte Galambos.

A trombitás elmondta, nem akar külföldre menni, Magyarországon akarja leélni az életét.

Valószínűleg itt leszek eltemetve, hogy hol, azt nem tudom.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.