Misztikum

Lucifer igazi titka- Sátán avagy a legjóságosabb angyal? Amiről hallgat a Biblia!

Nem csak a Könyvek Könyve tesz említést róla, hanem a régebbi gnosztikus és apokrif iratok is. Ezek pedig egészen más fényben tüntetik fel…

Ha ezeket a dokumentumokat jól megvizsgáljuk egy teljesen más kép alakul ki Luciferről, mint amit eddig próbáltak elhitetni velünk.

Lehet, hogy nem is ő az, aki az emberi faj ellen működne, hanem éppen ellenkezőleg?

Hirdetés

Lucifer valójában sokkal inkább volt az emberiség egyfajta megmentője? Sokan ezt állítják.

A Titkokszigete.hu korábban is írt arról, hogy számos írás, melyet kifelejtettek, és eltüntettek a Bibliából, arra utal, hogy a Fényhozó nevét az egyház mocskolta be szándékosan.

Ádám és Éva bűnbeesése és a tudás almája mint a tiltott gyümölcs az egyedüli, ami benne maradt a Szentírásban, és mégis utalhat arra, hogy Lucifer valódi célja és énje mi is volt.

Az alma mint a tudás szimbóluma egyértelműen felveti a kérdést: a Biblia szerint a tudás miért bűn egyáltalán?

A válasz Istenben és a felettünk való “uralmában” keresendő.

Isten ugyanis alárendelt lényeket akart megalkotni. A teremtő nem szerette volna, ha a teremtményei túlságosan nagy tudásra tesznek szert.

Végső soron ugyanis egy szintre léphettünk volna a saját teremtőnkkel tudás elsajátításával.

Ide kapcsolódik még Lilith is, akinek a legendája megint csak sokak által ismert, írtunk róla.

Lilith Ádám legelső, Éva előtti eltitkolt felesége volt, akit Isten azért száműzött az Édenből, mert egyenjogúnak tartotta magát a férfival, Ádámmal.

Hirdetés

Ádám ezért “megkérte” az Istent, hogy teremtsen neki olyan nőt, aki minduntalan hűséges és engedelmeskedik neki.

Érdekes módon napjainkban is rengeteg támadás éri a tudományt az egyházak felől. Mindezt azért, mert tudást, FÉNYT visznek az emberek.

Lucifer a tudás almáját nyújtotta volna át az első emberpárnak, akiknek a megvilágosodását Isten mindig is meg akarta akadályozni – állítják az elmélet hívei.

Ezen értelmezés szerint valójában Lucifer állt az emberiség és a fejlődés útján.

A mai vallási leképeződések és dogmák ezért támadják annyira a tudományt, és ezért tartotta maga az egyház is egy időben ördögtől valónak a tudást, sőt, boszorkányságnak, a Sátán művének.

A tudomány és a féy ugyanis rávilágított a sötét egyházi és vallási dogmákra, amik mindig is a gyengéi voltak a kereszténység az egyház által hirdetett tanainak.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!