Tudomány

Magyar tudós: az emberiség fele elpusztul: 5 éve van hátra a világnak, 7,2 milliárdan halhatnak meg

“Az is nagyon merész feltételezés, hogy az emberiség fele életben maradhat a következő évtizedekben”

A növekedésre épülő globális ipari civilizáció minden szakember szerint a korlátaihoz közeledik, a fenntartásához lassan nem marad erőforrás a kizsákmányolt természetben.

Jem Bendell egyik fontos anyaga alapján Szalóczy Zsolt fizikus azt állítja: igen nagy a valószínűsége, hogy az emberi civilizáció tíz éven belül összeomlik.

Hirdetés

Jem Bendell 2018-ban tette közzé ezt az írást, meglehetős felzúdulást okozva.

Ha visszatekintünk az IPCC (Éghajlatváltozási Kormányközi Testület) átfogó jelentéseire, azt láthatjuk, hogy azok mindenféle fejlődés mellett is egyre negatívabb hatásokat jeleznek előre, és egyre közelebbi dátumra.

De még a legfrissebb jelentésben lévő előrejelzéseknél is brutálisabbak a már most zajló események: hőhullámok világszerte, új rekordhőmérsékletek, szárazság, migrációs, háborús, pénzügyi, gazdasági és energiaválságok.

Több kutató – például Jared Diamond és Joseph Tainter– vizsgálta a valaha volt civilizációk fejlődésében és eltűnésében található hasonlóságokat, és azt találták, hogy a maják, görögök, egyiptomiak, rómaiak, stb. közös jellemzője volt a lokalitás, valamilyen behatárolt terület, melyet hódításaikkal próbáltak növelni, addig a pontig, amíg minden számukra elérhető erőforrást felhasználtak.

Ezeknek a birodalmaknak az összeomlásában több tényező is szerepet játszott: ökológiai rendszerek túlhasználata, majd tönkretétele; gyors ütemű éghajlatváltozás okozta környezetátalakulás; a társadalmi egyenlőtlenségek drasztikus növekedése; a civilizáció energiaszükségletét biztosító források elapadása; külső sokkhatások, mint háború, természeti katasztrófa, éhínség, járvány.

De ezekhez képest is egyedivé teszi a mai helyzetet, hogy a krízis globális: az egész emberiséget érinti, tehát nem történhet olyan, hogy itt összeomlik egy civilizáció, ott pedig keletkezik egy másik.

Az a határozott véleményem, hogy fenntarthatóság már nincs, csak fenntarthatatlanság van. A globális ipari civilizáció lejtmenetbe kapcsolt, és gyorsuló sebességgel halad az összeomlás felé.

A fizikus tudós jóslata tehát nem éppen reményt keltő.

Megdöbbentő sebességgel robogunk a vég felé, és ha valóban igaza lesz, akkor 5-10 éven belül valóban meg fogjuk tapasztalni a globális összeomlást.

Hirdetés

Az emberi faj kihalása a nem is túl távoli jövőben, hogy is mondjam, nem tartozik a teljességgel lehetetlen dolgok közé.

De az is egy lehetőség, hogy nem az emberiség egésze, de akár a fele, vagy még nagyobb hányada viszonylag gyorsan kipusztul.

Jelenlegi ismereteink alapján elmondható, hogy egy ilyen fokú felmelegedés esetén a népesség legalább 90 százaléka számára nem lesz elegendő erőforrás, ami azt jelenti, hogy meg fognak halni.

Ez a mai adatok szerint cirka 7,2 milliárd embert jelenthet

-tette hozzá Szalóczy Zsolt fizikus.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!