Címlapsztorik

Merkel utódja: a NATO beavatkozhat az ukrajnai háborúba, kirobbantva a világháborút

Friedrich Merz, a CDU új elnöke lehetségesnek tartja a NATO beavatkozását az ukrajnai háborúban, ezzel gyakorlatilag kirobbantva a harmadik világháborút, az eddigi legpusztítóbb háborút a Földön.

Megdöbbentő állítások Merkel utódjától

„Előállhat olyan helyzet, hogy a NATO-nak döntenie kell Putyin megállításáról”

– mondta Angela Merkel utóda a kereszténydemokrata pártvezetésben.

Hirdetés

Bizonyos körülmények mellett Merz nem tartja kizártnak, hogy pártszövetsége az ukrajnai háborúba való beavatkozás mellett foglal állást

– számolt be róla a Spiegel.

„A támadás, és az, ahogyan ez a háború zajlik, elgondolkodtató formákat ölt”

– mondta a CDU vezetője az NDR rádiónak.

Szerinte egyetlen esetben kellene az atlanti szövetségnek beavatkoznia: ha az atomerőműveket érné közvetlen támadás.

Amennyiben a reaktorblokkokat találat érné, akkor a háború hatásai közvetlen fenyegetést jelentenének.

Ebben az esetben – Merz szerint – a NATO-nak fontolóra kellene vennie, hogy ez a saját területe elleni támadásnak is minősül-e. Ő úgy véli, hogy a kormányok, az EU és a NATO már mérlegelik ezt a forgatókönyvet.

A NATO robbanthatja majd ki a harmadik világháborút?

Valójában így is lehet értelmezni, meg úgy is, hogy Putyin szándékosan addig akarja provokálni a harcokat és a konfliktust, hogy mindenképpen megtörténjen a NATO beavatkozása.

Elvégre Putyinnál a jelen helyzetben és az elemzői szerint sincs semmiylen garancia, hogy “megáll” Ukrajánál.

Hirdetés

Valójában a legtöbb geopolitikai elemző szerint a Nyugati szövetségesi rendszer megroppantása, és a Szovjet birodalom visszaállítása a célja, ebbe pedig így előbb vagy utóbb, de a NATO kénytelen lesz bevonódni.

A civilizációt is veszélybe sodorná egy ekkora kataklizma

Ezzel az érveléssel azonban nem mindenki ért egyet.

A NATO “válaszcsapása” egyértelműen elindítaná a harmadik világháborút.

A NATO azonban védelmi együttműködés, és nem akar háborút Oroszországgal

– mondta a szervezet főtitkára Brüsszelben.

“Egy ilyen mértékű háborút a globalizált világban, ahol ráadásul a felek mindent elsöprő atomfegyverekkel rendelkeznek, talán senki se élne túl”

-állítják a biztonságpolitikai szakértők.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld közösségi oldalunkat, ezzel is támogatva az oldal további működését

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.