Érdekes világTudomány

Michio Kaku fizikus szerint Isten létezése BIZONYÍTHATÓ: levezette, hogy miért biztos benne

Isten létezéséről ma is heves tudományos és vallási viták vannak a közéletben. Senki sem tudja ugyanis egyértelműen sem cáfolni, sem pedig bizonyítani a létezését.

A híres elméleti fizikus azonban előállt nemrég valamivel, amivel pontot lehet tenni a nagy vita végére.

Elmondása szerit ugyanis bizonyítható isten létezése, és jelenléte a világunkban, azt is levezette, hogyan.

Hirdetés

Michio Kaku megdöbbentően nyitott a világ felé, és a világot alkotó erők felé.

Ő ugyanis egész életében azt kutatta, hogy miért ilyen a világ, és annak idején, mikor létrejött, mi és hogyan hozhatta létre.

Az elméleti fizikus egyértelművé tette:

Isten jelenléte érezhető, sőt, meg is figyelhető.

Számtalan apró jelet szórt el az univerzumban, melyek mind afelé mutatnak, hogy egy kozmikus entitás, egy intelligens tervező hozott létre mindent.

Intelligens tervezés nyomaival van tele a világunk

Az intelligens tervezés nyomait mi, és a Föld is magunkon viseljük.

Az is tagadhatatlan szerinte, hogy a világegyetem kozmikus együtthatói pontosan a megfelelő értékekre vannak belőve.

Szerinte ugyanis nincs olyan, hogy véletlen, és minden folyamatnak, jelenségnek megvan a maga oka, célja és magyarázata.

Michio Kaku levezette, hogy hogyan jutott a húrelméleten át Isten létének bizonyíthatóságáig. Szerinte ugyanis a szuperhúrok, és a velük kapcsolatba hozható elmélet egyértelműen Isten felé mutat.

Az anyag mint energiafonalak összessége

Az anyag nem más, mint elképesztően vékony, koncentrált energiafonalak.

Hirdetés

Ezek az energiafonalak pedig egy másik valósághoz, egy másik dimenzióhoz kapcsolódhatnak, a teremtő dimenziójához, ahonnan maga Isten érkezett.

A minket körülvevő 11 dimenziós térben – ami az univerzumunk felfogható határain túl van a modellek szerint – minden mindennek összefügg.

Azt szintén hozzátette a nagytudású fizikus, hogy a közhiedelemmel ellentétben az embert Istentől nem eltávolítja, hanem közelebb hozza.

Sőt, rávilágít Istenre, és elmagyarázza az Isten akarata mögött álló összefüggéseket.

Szerinte Isten bennünk is lakozik, minden emberben van belőle egy kicsi darabka.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!