Tudomány

NASA: egy potenciálisan veszélyes aszteroida közeledik a Föld felé

A közeledő égitest nagyjából kétszer akkora, mint az Empire State Building és feltehetően 37 400 km/óra sebességgel tör majd be a bolygónk légkörébe.

A kutatók potenciálisan veszélyesnek titulálták az aszteroidát, az elhaladására pedig április 28-án lehet számítani.

A 418135 (2008 AG33) névre keresztelt aszteroida becsült átmérője 350 és 780 méter között van.

Hirdetés

Eddigi elméletek szerint a szikla nagyjából a hangsebesség több mint 30-szorosával haladva, mintegy 3,2 millió kilométerre közelíti meg a Földet.

Ez a távolság első olvasatra soknak tűnhet, a világűr mércéjével mérve viszont csupán kőhajításnyira lesz.

Legelőször 2008. január 12-én fedezték fel az arizonai Mt. Lemmon SkyCenter obszervatórium aszteroidafelmérői, legutóbb pedig 2015. március 1-jén pillantották meg a kutatók.

A megfigyelések azt sugallják, hogy hozzávetőlegesen hét évente halad el a bolygónk mellett, így a következő találkozás 2029-ben esedékes.

Bár a NASA potenciálisan veszélyes státuszba helyezte az űrsziklát, a kutatók szerint nincs mitől félni.

A szabályzat szerint földközeli objektumnak kell titulálni minden olyan jelenséget, amely a Földtől 193 millió km távolságon belülre kerül, ezután pedig a jelenlegi aszteroida státusza következik, ugyanis 7,5 millió km-es távolságon belülre esik.

A kutatók folyamatosan figyelemmel kísérik az aszteroida pályáját, hogy azonnal kiszúrják a legapróbb eltéréseket is, melyek esetleg becsapódásra késztetnék a testet.

Több kutatócsoport is dolgozik olyan űrvédelmi rendszereken, melyek a galaxisból érkező pusztító katasztrófák ellen szolgálnának.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partner oldalunkat, ezzel is támogatva az oldal további működését

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.