CímlapsztorikÉrdekes világ

NASA vezető: idegenek jártak a Földön és most is itt vannak!

Nem Amerika valamelyik ellenfelének van ilyen típusú technológiája. Jelen vannak egy másik civilizáció nyomai!

A Nagy Felfedés elkezdődött, hamarosan bejelentik a földönkívüliek létezését?

Kitálalnak mindent az idegenekről?

Avagy a NASA fejének megdöbbentő inetrjúja olyan vizeeket is megkavart amiket nem gondolt volna a közvélenény.

Hirdetés

Először az emberi történelemben komoly esély mutatkozik rá, hogy felfedjék a világ kormányzatai mindazt, amit a földönkívüli életről tudnak.

Bill Nelson, a NASA igazgatója Larry Sabatónak, a Virginiai Egyetemen működő Politikai Központ igazgatójának adott interjút – írja az IFLScience.

A beszélgetés során az űrdiplomáciai kapcsolatoktól a kínai törekvésekig számos témát érintettek, még az azonosítatlan légi jelenségekről (UAV), közismert nevükön az ufókról is szó volt.

Nelson bízik benne, hogy nem Amerika valamelyik ellenfelének van ilyen típusú technológiája.

Az interjú során a NASA feje arra is célzott, hogy az ufók talán egy idegen civilizáció nyomai.

Nagy Felfedés és az emberiség legnagyobb paradigmaváltása

Egyre biztosabb, hogy jön a Nagy Felfedés, melyet ufós körökben régóta hangoztatnak.

Arról van szó, hogy a földönkívüliekkel kapcsolatos információkat elkezdték szivárogtatni.

Egyúttal érzékenyítik a Föld lakosságát a későbbi, még komolyabb bejelentésekre.

Nem pusztán a földönkívüli élet létezésének bejelentése jöhet, annál jóval komolyabb dolgok.

Hirdetés

A bizonyítékok és tények elénk tárása arról, hogy idegenek járhattak a Földön a múltban is, sőt, hogy napjainkban is jelen vannak és a Földön állomásoznak.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.