Nobel-díjas tudósok állítják: nem létezik a valóságunk az univerzum nem valós

A Nobel-díjas Thors Hans Hansson professzor megdöbbentő dolgot állít. Minden, ami körülvesz minket csak egy illúzió, és könnyen lehet, hogy “csak a fejünkben létezik”?

Mi a valóság definíciója?

Létezünk, vagy minden ami minket körülvesz, valamiféle illúzió?

Mindenki látta már a Mátrix című filmet, amiben remekül feldolgozták a témát, és az is könnyen lehet, hogy az a teljes igazság a világukról.

Nemrég Nobel-díjas tudósok jöttek rá valamire, jutottak el egy nagyon ijesztő és egyszerre nagyon izgalmas végkövetkeztetéshez.

A nem kvantumfizikai értelemben vett “valós” fogalma abban merül ki, hogy például egy objektum meghatározott tulajdonságokkal rendelkezik, egy autó, és ez független a megfigyelés tényétől.

Tehát az autó autó marad attól függetlenül, hogy azt figyelik-e vagy sem.

Azonban a kvantumfizika szintjein az utóbbi években tett felfedezések alapján ez már korántsem mondható el.

A híres kettős rés, vagy kétrés kísérlet során ugyanis megfigyelték, hogy a részecskék aszerint változtatták meg tulajdonságukat, hogy éppen figyelve voltak, vagy sem.

Vagyis a tudatunk, a puszta ténye annak, hogy valamire odafigyelünk, már megváltoztatja a megfigyelt objektum tulajdonságát, viselkedését, ez pedig minden eddigi ismeretünknek ellent mond a valóságunkról.

A Nobel-díjas Thors Hans Hansson professzor azt mondja, hogy az univerzum nem lokálisan valós, mivel a részecskék nem rendelkeznek határozott tulajdonságokkal a megfigyelés, mérés előtt.

Vagyis amint megfigyeljük őket, máris minden megváltozik.

Ergo kihatunk a valóságra, mintha a tudatunk formálná a körülöttünk lévő “valóságot”, vagy annak illúzióját.

Itt jön képbe a kvantum összefonódás, a mai napig megmagyarázhatatan jelenég.

A Nobel-díjas kísérletek azt is kimutatták, hogy két részecske, függetlenül attól, hogy milyen távolságra vannak egymástól, össze lehetnek fonódva a kvantumbirodalomban.

Ez ellentmond a lokális realizmusnak és Einstein relativitáselméletének. Mert feltételezésük szerint a hatások nem terjedhetnek gyorsabban, mint a fénysebesség.

Elméletileg két részecske a megfigyelhető univerzum különálló végein is lehet, ám ekkor továbbra is össze lehetnek fonódva.

Ez a “nem lokalitás” néven ismert fogalom.

“Alain Aspect, John Clauser és Anton Zeilinger mindketten úttörő kísérleteket végeztek összefonódott kvantumállapotok felhasználásával, ahol két részecske egyetlen egységként viselkedik, még akkor is, ha szét vannak választva,”

– írja a Nobel-bizottság közleményében.

“Eredményeik felszabadították az utat a kvantuminformációkon alapuló új technológia előtt.”

A kutatásokból eddig az derült ki, hogy valójában senki sem érti, hogy milyen is az adott részecske, amit meg akarunk figyelni a megfigyelés pillanata előtt.

Egyfajta szuperpozícióban lebeg.

Ez pedig bár nehéz elképzelni, de azt jelenti, hogy több, kvázi végtelen állapotban van egyszerre.

Kvantumfizikai szinten tehát semmi sem az, aminek látszik.

Az egész egy nagy illúzió, akárcsak maga a valóságunk.