CímlapsztorikMisztikumMúltidéző

Nostradamus által megjövendölt találmányok: előre látta a jövőt a próféta

Itt vannak a bizonyítékok több száz évvel ezelőtt írt szövegei és következtetései, látomásai.

Ijesztő, hogy mennyi mindent látott előre.

Egyfelől olyan dolgokat látott, amiket nem értett, ilyen például a horogkeresztes zászló, űrhajók, és más technikai eszközök.

Hirdetés

Mivel ezeket nem értette meg, ezért csak az akkori tudással lehetett körülírni. Egy másik szempont volt a Szent Inkvizíció.

Mivel sokszor került az Inkvizíció látóterébe, verseit áttételesen kellett megfogalmazni, hogy elkerülje az eretnekség vádját.

Harmadik szempont, hogy látomásait nem sima álomként élte meg, hanem egy más tudatállapotban, és ebben az állapotban figyelt a látomásra, és a jegyzetelésre is.

Nostradamus 1566-ban hunyt el, bár ő egy évvel későbbre jósolta halálát.

Sírját többször megpróbálták feltörni. Él az a legenda, hogy a harmadik feltörési kísérlet sikerült 1700-ban.

A sírrablók igazából nem találtak semmit, csak egy kis arany medált, melyen római számokkal az 1700-as szám szerepelt.

Megjövendölt találmányok:

Kormányozható léghajó

Szemléletesen le van írva a szivar alakú test, a légcsavar és az, hogy a test gázzal lesz töltve.

Kerékpár és az autó

Megemlíti a kerékpár népszerűségét, majd megjelenik a gépkocsi, de a kerékpár népszerűsége a gépkocsi ellenére megmarad.

Hirdetés

Gőzmozdony

A gőzmozdony leírása is helyes, szén, kazán, víz, gőznyomás. Sőt a találmány hozzá fog járulni Amerika felemelkedéséhez.

Villanyáram és telefon

Vezeték segítségével, az áram a hangot továbbítja nagyon-nagyon messze.

Tank

A fém szörnyeteg, mely félelmet kelt, és a gyomrában ülnekrn

Mozi

A vasketrecbe zárt kígyó, azaz a filmszalag rögzíti majd a királyok életét, bukását. Sőt megjósolta a felfedező fivérek nevét: Lumiére.

Repülőgép vagy űrrepülő

Fém szerkezet, mely a magasba emelkedik, mint a madár, de szárnyai merevek, és lángcsóva tolja előre.

Ember a Holdon

Megjelöli, hogy vagy Az Egyesült Államok, vagy a Szovjetunió valósítja meg. Az Egyesült Államokat azért bírálják majd, mert túl sokat költ a cél érdekében, míg a Szovjetunió az életszínvonal kárára fejleszti az űrkutatást.

Megjósolta a Föld körüli keringés pályáját

Nostradamus vagy megjósolta, vagy valamilyen módon kiszámolta azt a magasságot, illetve leírta a pontos pályát, ahol egy tárgy Föld körüli pályán tud keringeni.

Tette ezt akkor, amikor nem volt ismert konkrét számolási módszer, és a gondolat eretnekségnek bizonyult.

A leírt magasság és a pálya tökéletes, ma ott keringenek a műholdak a Föld körül.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partner oldalunkat, ezzel is támogatva az oldal további működését

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.