MisztikumMúltidéző

Nostradamus: Hitler felemelkedésében és bukásában kulcsszerepe volt az évszázadokkal előtte élt jósnak?

Misztikum, Nostradamus négysoros próféciái, és a hitleri rezsim rémuralma úgy, ahogyan még nem láttuk: a legmélyebb összefüggésekben!

Hát ez állt az egész propaganda mögött?!

A próféciák uralma a tömeg felett

Az egész kulcsa abban rejlett, hogy Hitler rájött, hogy a próféciák valósággal megbabonázzák az embereket.

Hirdetés

A misztikum a német lakosság irányításának igen hatékony eszközének bizonyult.

Vagyis a nácik egyfajta propaganda célra használták fel a nostradamusi próféciákat.

Nostradamus az általa megjósolt 3 Antikrisztus létezésében és személyében világosan fogalmazott. Sokak szerint Napóleon volt az első, majd a második Adolf Hitler.

A harmadik Antikrisztus pedig még nem érkezett meg ebbe a világba…

Jóslat Histerről?

Nostradamus az állítólagos jövendölésében egy Hister nevű személyt említ, aki ellen fordul majd a világ, és aki veszélyt jelent majd mindenre a Földön.

A prófécia szövege szerint “vasketrecbe zárják, és Németország fiára törvény nem vonatkozik már…”

Ez egyesek szerint Hitlerre utaló sor volt Nostradamus jövendöléseiben.

Hitler maga is ismerte a Nostradamus szövegeket, mivel közel állt hozzá az okkultizmus. A szövegmagyarázói Hitlerrel hozták összefüggésbe, holott a Hister a Duna neve latinul.

Németország náci felsővezetése rájött, hogyan hamisíthatja meg a Nostradamus próféciákat egyszerű félrefordításokkal.

Hirdetés

Ezáltal egyfajta legitimitást adva annak, amit művelnek.

A fordítással azt akarták elérni, hogy a náci vezért misztifikálják a nép számára. A 20-as, 30-as évek Németországa az okkultizmus és a keleti mitológia melegágya volt.

A náci rezsim kihasználta

A náci pártra pedig ez kezdettől fogva hatással volt…

Hitler maga teremtett olyan légkört, ami támogatta a misztikumot. A náci horogkereszt szintén egy okkult szimbólum volt.

Vagyis Hitler félrefordította és kicsavarta Nostradamus jövendölését azért, hogy a maga propagandájába állítsa.

Ugyanakkor Ausztria a Duna mentén fekszik, aminek latin neve kísértetiesen hasonlít a histerre, de ez sokak szerint csak egyfajta véletlen, és nem direkt utalás Hitlerre…

A halála után publikálták csak az utolsó három századra vonatkozó információkat, ezért rengeteg szakértő véli úgy, hogy nagyon sok a hibalehetőség, és a próféciái egy része hamisítvány.

De nem csak a Hitleri Németország, hanem Anglia és a britek is hittek a jóslatokat. Később ők is alkottak olyan négysorosokat, amiknek nem sok köze volt a valósághoz.

Politikai célok, ármánykodás

Ezt is politikai célokra használták fel, méghozzá Németország gyengítésére.

A négysoros ugyanis Hitler végzetéről és bukásáról szólt, és megölésének pontos helyéről.

Röpcédulaként aztán Németország felett szórták ezeket szét, demoralizálva ezzel a német lakosságot.

Talán ezért is sikerült a náci Németország vezetése számára is kisajátítani a nagy próféta jövendöléseit, és a maguk képére “kifacsarni”, ezzel elhozva Európa legborzalmasabb rémuralmát…

A próféciák, illetve az azokban való hit tehát fegyverként használható, ezzel pedig éltek is már a múltban, és mérget vehetünk rá, hogy a modern felvilágosult, időnként mégis a jóslatok világába visszakacsintó társadalom újra beleshet ebbe a csapdába…

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!