CímlapsztorikMisztikum

Nostradamus vérfagyasztó dolgot jósolt erre az évre: a koronavírus hozhatja el az Antikrisztus rémuralmát?

2020 előkészítette a terepet az Antikrisztus eljövetelére? Nem csak járvány, hanem katasztrófák egész sorát is, ráadásul ezeket már látni sorra megvalósulni!

Az alábbiakban Nostradamus jó pár előrelátását osztjuk meg veletek.

“2020-ban létrejön egy olyan pusztító erő, amely által az emberek megtapasztalják az Antikrisztus eljövetelét.

Hirdetés

Ezzel tűpontosan jósolta meg sokak szerint a koronavírusnak, mint erőnek a létrejöttét.

Egy olyan Antikrisztusét, mely valóban félelmet és rettegést, halált hozott el a fajunk számára világszerte.

Átalakította a társadalmunkat, elhidegültünk egymástól és “leszoktatott” valamennyiünket a “társasági létezésről”.

Inhumánussá, embertelenné változtatta a civilizációt, egyre inkább “tartunk a másiktól”, egyre zárkózottabbá váltunk a másik iránt. És Isten iránt…

Vagyis a koronavírus Nostradamus olvasatában az Antikrisztusi uralkodásra készített elő a terepet?

Korábban maga Carlo Viganó, vatikáni érsek is mondott egy ehhez kapcsolódó igencsak érdekes dolgot.

Ő ugyanis egyenesen azt állította, hogy bár a világjárvány valós volt, de a nyomában kialakuló politizálás, a világszerte bevezetett intézkedések egy “globális társadalmi kísérlet” részét képezik.

Ebben pedig lehet valami…

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.