CímlapsztorikTudomány

Olyat láthatsz az égbolton, amit legutóbb csak a Neander-völgyiek: brutális égi jelenség közeleg a Föld felé

Már közeleg – hívják fel a figyelmet a világ szakemberei és csillagászai.

Világtörténelmi szintű eseményről van szó.

Csillagászati szempontból rendkívül izgalmasan indul 2023, az év első felében ugyanis egy olyan üstököst láthatunk majd akár szabad szemmel is, ami hihetetlen régen járt már erre.

Hirdetés

A szóban forgó objektum több tízezer évente tesz meg egy Nap körüli pályát.

Közel egy éve már, hogy a Zwicky Tranziens Létesítmény csillagászai felfedeztek egy üstököst egy széles látómezejű felmérő kamera segítségével, amely a becslések szerint ötvenezer évente egyszer tesz meg egy Nap körüli pályát.

Mindez azt jelenti, hogy

utoljára az őskőkorszakban vagy más néven paleolitikumban élők, azaz a Neander völgyi emberek láthatták az üstököst.

A C/2022 E3 (ZTF) névre keresztelt égitest jelenleg túl halvány ahhoz, hogy távcső nélkül látható legyen.

A rendelkezésre álló információk szerint valamikor 2023. január végén, február elején azonban már szabad szemmel is kiszúrható lesz

– erről számolt be az IFL Science tudományos portál is.

Az üstökös jelenleg a perihéliumhoz, azaz pályájának azon pontjához közeledik, amikor a legközelebb lesz a Naphoz – ez január 12-én fog bekövetkezni.

A legközelebb a Földhöz – az úgynevezett perigeumban – február 1-jén lesz.

Hirdetés

Ekkor lesz a legnagyobb valószínűsége arra, hogy szabad szemmel is szemügyre vegye az üstököst, bár meglehet, hogy a látvány nem feltétlenül lesz olyan, mint mondjuk amit a filmekben látott.

Azt a tudósok is elmondták, megnyugtatásul,

hogy katasztrófától semmiképp sem kell tartania senkinek, az üstökös még a Földhöz legközelebbi állapotában is több mint 44 millió kilométerre lesz tőlünk.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.