Címlapsztorik

Önkezével vetett véget az életének egy fiatal nővér Lombardiában, mert nem akart másokat megfertőzni

Oda lett egy fiatal élet…

A 34 éves Daniela Trezzire emlékezünk, aki koronavírusos lett, de nem akarta ennek a veszélynek a saját betegeit és másokat kitenni.

Arról lehet persze vitatkozni, hogy jó ötlet volt-e, de ez igazából az ő döntése volt.

Hirdetés

Az ő áldozat hozatala.

Feláldozta magát másokért, hogy ha csak egy hajszálnyival is, de lassítsa a vírus terjedését, hiszen ő maga rengeteg betegét tudta volna megfertőzni.

A 34 éves Daniela Trezzi a monzai San Gerardo kórház intenzív osztályán dolgozott.

Úgy vélik, hogy azért döntött úgy, hogy véget vet a saját életének, mert megfertőződött a koronavírussal, és félt, hogy ezáltal másokat is megfertőzhet vagy már meg is fertőzött

– írja a Daily Mail.

Ami tény:

Daniela Trezzi betegnek érezte magát, ezért koronavírus-tesztet végeztek el rajta, ami pozitív lett – emiatt március 10-től karanténban volt.

Trezzi rendkívüli stressznek volt kitéve az egészségügyi krízishelyzet miatt.

Egy héttel ezelőtt egy hasonló eset történt Velencében – közölte az olaszországi ápolószövetség.

Hirdetés

Fiatal életek vesznek oda, sokan a végkimerülésig dolgoznak Olaszországban, ahol még mindig százasával halnak meg az idős emberek.

Mikor jön már a fény az alagút végén?

Mikor csendesedik le az a pokol, mely a világra szabadult?

Nyugodjék békében, reméljük már boldog, és ott ül az Isten jobbján!

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!